Kirándultak a nemezesek

Az áprilisi Életút Napon, „A vagyok, aki vagyok …” pályázat kiállításán mi nemezesek alkotásainkkal egy múzeumi látogatással egybekötött kreatív napot nyertünk, amit most valósítottunk meg. Délelőtt egy sétával kezdtünk a Budai Várnegyedben, majd megcsodáltuk a Mátyás templomot, a neogótikus templom falai belül telis-tele vannak csodálatos díszekkel, színes üvegablakokkal, amik elkápráztattak bennünket. Ezt követően elmentünk a Várkert Bazárba, ahol a jelenleg felújítás alatt álló Iparművészeti Múzeum tárgyaiból álló Szubjektív kiállítás múzeumpedagógiai foglalkozásán vettünk részt. Az interaktív tárlatvezetés érdekes és izgalmas volt, sok mindent megtudtunk az iparművészetről és a tárgyakról. Ebéd után, egy meglepetés programban volt részünk, a Dragée kreatív boltban egy ékszerkészítő workshop-on vettünk részt. Mikor beléptünk ebbe a kis ékszerdoboz szerű boltba nagy szeretettel vártak már minket, majd megmutatták, hogy milyen ékszereket csinálhatunk, bemutatták, hogyan kell elkészíteni ezeket. Megtanultuk, hogyan illesszük össze az ékszerek különböző részeit, hogyan ragaszuk meg azokat. Rengeteg szép ékszer készült, amit mindenki hazavihetett. Nagyon jó hangulat vett körül bennünket, öröm volt együtt alkotni! Nagyon köszönjük ezt a csodás napot! Tamasi Tilda, Kiss Noémi, Kállai Gréta Jászság 3.

A mai nap folyamán egy különleges napot tölthettünk el Budapesten a nemezes társainkkal. Megtekintettük a Várkert Bazár kiállítását, ami jócskán eltért a megszokottól. Hiszen „A kalandra fel! Utazás az iparművészeti tárgyak világába” című múzeumpedagógiai foglalkozáson nem csak elmondták a tárgyak nevét és származását, hanem játékos feladatokkal tudhatunk meg a tárgyak eredetét is. Básti Katalin képzőművész vezetett körbe minket, és mesélt nekünk a művekről. A medúza alakú lámpa, ami mindenki kedvence volt, meglepő, de nagyon kreatív volt az alkotó, a medúzán is át hatol a fény ezért választotta ezt a formát. De számtalan elgondolkodtató tárgyat láttunk. Voltak viccesek, nagyon díszesek, színesek, megdöbbentőek, komolyak, és folytathatnánk a sort. A foglalkozáson rávezettek arra, hogyan is gondolkodjunk a különböző alkotásokról, milyen sok féle képen közelíthetjük meg azokat. Számunkra a legmegdöbbentő az afganisztáni szőttesek voltak, melyen motívumok helyett tankok és fegyverek díszelegtek. Sikerült kitalálnunk a több száz éves cipők közül a legrégebbit is. Ajánljuk ezt az érdekes kiállítást mindenkinek! Az ékszerkészítő workshop fantasztikus volt, jól éreztük magunkat, szép alkotások születtek! Köszönjük! Hégete Alexandra, Juhász-Aba Nikolett, Székelyi Fruzsina Jászság 2.

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…