Fekvenyomó Országos Diákolimpia Békéscsabán

„Az életemben a fekvenyomás körülbelül január óta van jelen. Az egyik testnevelés órán a tanárom mondta, hogy lehetőség van egy versenyre ebből a sportágból és megkérdezte, hogy lenne e kedvem hozzá. Természetesen igent mondtam. Elkezdtünk rá fokozatosan készülni. Először csak gyengébb, majd egyre keményebb edzéstervnek álltunk neki minden héten. A megyei selejtező 2023. március 18-án került megrendezésre Ajkán. Ott a saját súlycsoportomban 1. helyezést értem el, az akkor kinyomott súly 40 kg volt. Nagyon jó érzés volt a dobogó legfelső fokára állni. Majd egy hónapot volt szükséges várni arra a hírre, hogy bekerültem-e az országos döntőbe, mivel megyénként csak 8 ember juthatott be minden súly-, illetve korcsoportból. Amikor megkaptam a hírt, még nagyobb lendülettel álltam neki az edzésnek. Körülbelül 6 hét állt rendelkezésemre a felkészülésben az országos döntőig. Heti 4 alkalommal mentem el edzeni és alkalmanként 2 órát töltöttem el. Az elmúlt 6 hétben odafigyeltem az étkezésemre és szigorúan azt igyekeztem enni, amit előírtak. Elérkezett 2023. május 5-e, az országos döntő napja, mely Békéscsabán került megrendezésre. Rengetegen voltak és nagyon izgultam, de a sok támogatásnak és bíztatásnak köszönhetően, illetve tudtam, hogy maximálisan készültem, így úgy voltam vele, hogy menni fog. Három próbálkozásunk volt és mindig emelték a súlyt. A maximum, amit ki tudtam nyomni, az 47,5 kg volt. Ezzel az eredménnyel a Fekvenyomó Országos Diákolimpia 3. helyezettje lettem. Nagyon örülök ennek az eredménynek, és annak, hogy a korábbi eredményemen is javítani tudtam. Szeretném folytatni a jövőben ezt a sportágat, mert már nagyon a szívemhez nőtt.”

Bozsoki Csilla – Nagybajom 2-es csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…