Első közös élményeink Szegeden

„Szombaton a szegedi csoportok első közös programjaként a mórahalmi bivalyrezervátumba látogattunk, ahol Csányis társaink mutatták be kedvenc madárfotós helyszínüket és az itt élő madárfajokat. A közösen eltöltött délelőtt folyamán sikerült számos érdekes madárfajt megfigyelnünk, lefotóznunk. A túránk során Péter bácsival megfigyelhettük a táplálkozó fattyúszerkőket és kanalasgémeket, fiókáikat vezető nyári ludakat, bütykös hattyúkat és saját területiket védelmező gólyatöcsöket.

Nagyon izgalmas volt. Nekünk a hattyúfiókák voltak a legszemrevalóbbak.

Utána a Házban a magyar labdarúgó-válogatottnak szurkoltunk, kivetítőn nézhettük a nyitómérkőzésünk az EB-n, és focikvízt töltöttünk ki. Tervezgettük a gólyatábort, közösen megebédeltünk, és játszottunk estig.

Volt, aki logikai játékokban vett részt, páran fociztak kint, majd közösen ötleteltünk induló projektjeinkhez. Várjuk már a nyári kirándulást!”

Mészáros Csenge és Tácsik Zente, Szeged 1-es csoport

 

Galéria:

Első közös élményeink

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…