A Mi Zagyvánk

Március 20-án Szolnokon a Civil Városmarketing Kerekasztal szervezésében került megrendezésre „A Mi Zagyvánk” című konferencia a víz világnapja alkalmából. A rendezvényre a Csányi Alapítvány Jászberényi Közösségi Házának természetismeret projektcsoportját is meghívták, valamint felkérték a diákokat egy prezentáció megtartására. A rendezvény házigazdája Szabovik Zoltán István, a Civil Városmarketing Kerekasztal vezetője volt. Számos érdekes előadást hallhattunk, mint pl.: az Európai Unió biodiverzitás stratégiája, Természeti értékek és azok védelme a Zagyva mentén, vagy A turizmus lehetősége az Alsó-Zagyva szakaszán.

                   

A konferencia során mi is előadtuk azt a projektet, ami 2019-ben vette kezdetét a jászberényi közösségi házban, a víz és a Zagyva vizének vizsgálata. A projektfoglalkozások alkalmával számos alkalommal gyűjtöttünk vízmintát, mindig megmértük a pH értékét, a vízben oldott kémiai anyagokat, valamint mikroszkóp segítségével a legapróbb élőlényekre is rábukkanhattunk. A 2024/2025-ös tanév mérési eredményeit ismertettük a hallgatósággal, illetve az eredményekből adódó következtetéseket is.

           

Bemutattuk a jászberényi Belső-Zagyva holtág növény- és állatvilágát is saját képeinknek köszönhetően. Előadásunkat színesítették: a hód, amurok, pontyok, a tőkés récék, illetve a leggyakoribb növényfajok: nád, parti sás, vízi hídőr, fűzfa, és a csalán. Nagy lehetőség volt számomra és csoporttársaim számára is, hogy a mai napon egy ilyen színvonalas eseményen előadóként mutathattuk be kutatómunkánk eredményeit. Köszönöm a lehetőséget, valamint hálásan köszönjük Csörgő Terézia önkéntesünk felkészítő munkáját! (Oláh Anna Ágnes, Jászság 4-es csoport)

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…