Adományozás a Család- és Gyermekjóléti Központnak

A mai nap középpontjában az önzetlen adományozás állt. A Jászberényi Közösségi Ház mentori még novemberben tájékoztattak minket, hogy „cipősdoboz” adományokat szeretnének gyűjteni Közösségi Ház szinten, amelyhez minden csoportból minden gyermek csatlakozhatott, akinek volt otthon megunt, nem használt játéka/mesekönyve, esetlegesen édessége. A gyűjtés nagyon tevékeny volt, több, mint 50 csomag gyűlt össze, amelyeket a 4 csoport diákjaival közösen csomagoltunk be. Már az ajándékok csomagolása is jó érzéssel töltött el bennünket, mert tudtuk, hogy olyan rászoruló gyermekek fogják megkapni, akiknek lehet ez az egyetlen ajándék.

                                              

A mai napon pedig a Jászság 1-es, a Jászság 2-es és a Jászság 4-es csoport diákjai közösen vittük el a csomagokat Szerző Dorina mentorunkkal a Jászberényi Család- és Gyermekjóléti Központba. Dorina néni mutatta az utat, ahol már vártak minket. Megismerhettük az intézmény vezetőjét, Nagy Beatrixot, aki kedves volt és még segített is nekünk bepakolni a csomagokat. Tőle is megtudtuk, hogy az intézmény számára nagy öröm, hogy ennyi felajánlást szállítottunk el, mivel így legalább 50 rászoruló gyermek karácsonyát tudják széppé varázsolni. „Nem tehetünk nagy dolgokat, csak kis dolgokat, nagy szeretettel”. (Domján Letícia- Jászság 4-es csoport)

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…