Advent Szentesen

A szentesi 1. csoport gyermekei és szüleik december 9-én töltötték együtt az estét a házban. Délután a gyerekek elkezdték feldíszíteni közösségi házunk karácsonyfáját, ezzel is jelezve, ma ünnep vár ránk. Később kézműveskedésbe fogtunk: önkéntesünkkel gömb karácsonyfadíszeket készítettek a kicsik-nagyok közösen, részben a tradicionális forma- és színvilág megjelentetését, részben az újrahasznosított alapanyagok felhasználását hangsúlyozva. Közben kellemes ünnepi zene szólt és jókedvűen beszélgettünk. Az év vége felé talán még a szokásosnál is kevesebb időnk van ilyesmire, ezért is fontosak ezek az alkalmak. A munka végeztével másik önkéntesünk, Csige Istvánné -a gyerekek „Erzsike nénije”  személyre szóló apró meglepetéssel kedveskedett mindegyik gyerkőcnek. Közben kiderült, hogy míg a családok szorgoskodtak, „észrevétlenül” lopóztak be a karácsonyi ajándékok a szomszédos terembe – nem is csoda, hiszen a fa alá be sem fértek volna! A Bonafarm csoport ajándékcsomagjai mindenkinek szebbé teszik az ünnepét, de ugyanúgy azok az apróságok is, amelyeket mi készítettünk korábban egymásnak, s most végre gazdára lelhettek. Az örömteli pillanatok után vacsorával koronáztuk meg esténket, s az utolsó csokis süti vagy szaloncukor elmajszolása után boldogan tértünk haza. -Kovács Sándor mentor, Szentes 1.

 

Advent Szentesen

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…