Új lapon nyílik meg

Adventi Családi Nap Mohácson

A mai napon december 10-én tartottuk, Mohácson az Adventi Családi Napunkat.

Mint minden szombaton a délelőtt tanulással telt, de ezt követően jutott idő barkácsolásra is. Színesebbnél színesebb karácsonyi fenyőket, és mosolygós hóembereket készítettek a gyerekek. A szülők és családtagok délután kettőre érkeztek. Közel 160-an gyűltünk ma össze. A Mohács 2 csoportból Balog Eszter és Környei Kata verssel és zeneszámmal köszöntötte a megjelenteket. Ezután közösségi házunk kicsinyei egy varázslatos téli mesét adtak elő. Műsorukkal nagy sikert arattak. Ezt követte, az ajándékok átadása, amelyeket nagy köszönettel fogadtak a családok. A gyerekek egyből az évkönyveket kezdték el lapozni, és örömmel idézték fel a benne lévő szép emlékeket. Az uzsonna elfogyasztása közben jó hangulatú beszélgetésekkel zárult a délután.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

IV. Buday konferencia és díjátadó

A Buday-pályázatot 2023 óta minden évben meghirdetik, hogy méltó emléket állítsanak a…

Bútoradományok érkeztek

Az utóbbi időben több alkalommal is érkezett bútor- és háztartási kisgép felajánlás…

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…