Adventi Családi Nap Nagybajomban

2024. december 14-én a Nagybajomi Közösségi Házba is beköltözött az adventi hangulat. Mindhárom csoport ezen a napon tartotta meg Adventi Családi Napját. A ház ünnepi díszbe öltözve várta vendégeit, hogy a családok közösen hangolódhassanak a közelgő karácsonyra.

„A rövid köszöntő után karácsonyi forgataggal készültek a gyerekek, önkéntesek a résztvevőknek. A műhelyeken különböző feladatokba kapcsolódva tölthettük el a délutánt. Játékos adventi vetélkedőn játszhattunk felhőtlenül; bekapcsolódhattunk a beigli elkészítésébe, sütésébe; mézeskalácsokat díszíthettünk; Roland bácsival kartonpapírból kis karácsonyi falut alkothattunk, Győző Zalánnal pedig kvízjátékon vehettünk részt. A legkisebb családtagok Gál Dorinával készíthettek maguknak sógyurmából karácsonyi díszeket. Karácsonyi témájú családi képet is készíttethettünk, melyet emlékként hazavihettünk magunkkal. Az eseményt Miklós bácsi is velünk töltötte, akivel kötetlenül beszélgethettünk. A nap végén fuvolaszóval megszínesített verses műsorral tették meghitté a gyerekek a rendezvényt. Búcsúzóul átvettük a mentoroktól az élelmiszer-csomagot, az élelmiszer utalvánnyal és az Évkönyvvel együtt. Köszönjük szépen az Alapítvány egész évben nyújtott támogatását, segítségét, melyet a gyermekeinkért és értünk, családjainkért tesz.” – Antal Anikó, Nagybajom 2-es csoport

„Egy közös délutánon kapcsolódhattunk ki szüleinkkel, barátainkkal, mentorainkkal és hangoldóhattunk a karácsony ünnepére. Mindig öröm látni, hogy megtelik a Közösségi Házunk. Szívesen készülünk feladatokkal, programokkal, hogy kicsit szüleinket is játékra hívhassuk, mellyel megköszönhetjük nekik is az értünk tett fáradalmaikat. Sokat nevetve, jó hangulattal térhettünk haza otthonainkba.” – Kovács Vanessza, Nagybajom 2-es csoport

Az idei ünnep alkalmából, – a hagyományokat követve a Bonafarm cégcsoport által felajánlott és az Alapítvány által kiegészített – élelmiszer-csomaggal segítette a családokat.

Kívánunk Alapítónk családjának, az Alapítvány Kuratóriumának és családtagjainak, támogatóinknak, az Alapítvány minden dolgozójának és az egész „csányis közösségnek” áldott, békés, szeretetben együtt töltött karácsonyi ünnepeket!

Galéria az alábbi linkre kattintva megtekinthető

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…