Adventi koncert

December 17-én megtartotta éves adventi koncertjét a Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar, melyhez az idei év szeptemberében lehetőségem volt csatlakozni. Már az első próba alkalmával sok ismerős arcra találtam zenésztársaim között, többükkel más zenekarokban is oszlopos, aktív tagokként veszünk részt évek óta. Mostani koncertünk helyszínéül a kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia adott otthont, ahol egy rendkívül sokrétű, színes koncertnek lehettek részesei az egybegyűltek, érdeklődők. Felcsendült egy-egy Verdi és Rossini opera nyitánya, Bach Bist du bei mir című darabja, az Orient Express betétdala, a fafúvós és ütős hangszerek himnuszának nevezett Alleluia Laudamus Te Alfred Reed zeneszerzőtől, illetve karácsonyi dalok közül a Dolce Sentire és Have Yourself a Merry Little Christmas című művek is, előbbi Csajághy Szabolcs, utóbbi Sárközi Edina, a Pécsi Nemzeti Színház énekeseinek előadásában. Külön örömet jelentett számomra, hogy előadásunkat rendkívüli sokan hallgatták meg, bártan merem állítani, hogy a templomban üres szék, pad nem maradt. Másik örömöt számomra az jelentette, hogy mentorom és Csányis csoporttárssaim, rokonaim is eljöttek és meghallgatták ezt a kívülről és belülről is egyaránt fantasztikusra sikeredett koncertet. Köszönöm a Csányi Alapítványnak, hogy zenei tanulmányaimat már hosszú évek óta támogatja tandíj és hangszer formájában egyaránt, e támogatás nélkül nem szerezhettem volna meg tudásomat és a feltételeket ahhoz, hogy ennek a vasárnapi koncertnek részese lehessek. Barkóczy Zsombor Pécs 2-es csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…