Alapfokú nyelvvizsga Szegeden

„Több éves tanulás eredményére tehettük fel a koronát 2018. március 6-án és 7-én. Pénteken kora reggel találkoztunk a Szegedi 3-as csoport másik két tagjával az Origó nyelvvizsga központ előtt, hogy megmérettessük magunkat az angol alapfokú komplex nyelvvizsgán. A szóbeli és a magnóhallgatás pénteken reggel volt és mindhárman úgy éreztük, hogy jól teljesítettünk. A szóbeli eredményei már vizsga után kiírásra kerültek és mindenki bőven 60% felett teljesített. Másnap a közösségi házból közösen indultunk az írásbeli vizsgára, ami 9 órakor kezdődött. Nagyon sokan voltak, de nem ijedtünk meg, nyugodtan és koncentráltan írtuk meg a 120 perces tesztet. Ha minden jól megy, akkor egy hónapon belül megtudjuk a teljes eredményét a vizsgánknak. Addig is gyakorolunk a hétfői alapítványi szóbeli fordulóra.”

Tokaji Lili, Bereczky Tamás, Borsos József, Szeged 3-as csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…