Szerző:Halász Marianna

Tanévzáró buli

A karantén miatt nagyon sokáig nem találkozhattak egymással a Kaposvár 4-es csoport tagjai sem, így nagyon örültek, amikor először csak...

A mi KÖZÖSségünk

A legutóbbi szövegértés fejlesztő foglalkozáson azt a feladatot kapták a Kaposvár 4-es csoport tagjai, hogy miután elolvasták Lackfi János Közügyek...

Kreatív kihívás – teljesítve!

Amikor két héttel ezelőtt kihirdettük a kaposvári kihívás-sorozat második feladatát, nem gondoltam, hogy a sok iskolai, alapítványi és egyéb elfoglaltság...

Kreatív kihívás

Akiknek sikerült az eltelt két év alatt – mióta az Alapítványnál dolgozom – kicsit megismernie, az tudja, hogy egyik kedves...

Kaposvári eredmények

Február 29-én tizedik alkalommal hozta össze a nemzetközi amatőr és hobbi táncos élet legjavát Veszprémben a Connector Dance Fesztivál, melynek...

A mi Házunk – elkészültünk!

„Megint összegyűltünk, hiszen ház projektünk kivitelezési szakaszának harmadik, egyben utolsó fázisához érkeztünk el. Már harmadik alkalommal építjük a maketteket, nagyon...

Versmondó verseny – Kaposvár

"A mai napon, március 5-én részt vettem egy versmondó versenyen a Kinizsi Lakótelepi Általános Iskolában. 33 gyerek indult a versenyen,...

Szülői értekezletek

Nagybajom: Február 29-én a Nagybajomi Közösségi Házban megtartottuk a féléves szülői értekezletünket. Beszéltünk a félévi eredményekről, a tanulmányi eredmény év végére...

A mi Házunk – elkezdtünk építkezni

Szombat délelőtt a Kaposvári Közösségi Házban folytatódott a Ház-projekt. Az eddigi munkafolyamatok után – ötletgyűjtés és tervezés - most végre...

Én a rajzolásban vagyok tehetséges!

A LIONS Club hirdette meg 11-13 éves korosztály számára „Az út a békességig” című rajzpályázatot. Az iskolai rajzszakkörön kaptam ezt...

Mézeskalács

A Kaposvár 4-es csoportban ma rendhagyó nyelvi óránk volt. Az angolosok és a németesek együtt töltötték ezt a délutánt, mert...

Lekötelező irodalom

A Kaposvári Polgári Casino 23. alkalommal rendezte meg a Lekötelező Irodalom című versmondó versenyét, aminek a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár...

Az első szekció alkotó hétvége

A Csányi Alapítvány IV. össz-művészeti táborához kapcsolódóan idén szekció alkotó hétvégékre kerül majd sor az Alapítvány Közösségi Házaiban. Novembertől kezdődően...

Erdő a városban

November 9-én a SEFAG Zrt. Bajcsy-Zsilinszky utcai Erdők Háza Látogatóközpontba mentünk, ahol Dobos Ildikó látogatóközpont vezető fogadott bennünket. Először megtekintettük a...