Szerző:Nagy Ildiko

Mentőtiszt lettem

2025.március 14-én  életem egyik kiemelkedően fontos napja volt, hisz ekkor szereztem meg a mentőtiszti diplomám a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán. Mindig...

Harmadik lett a Jász-Stones csapat!

Minden évben megszervezik a FIRST LEGO LEAGUE globális robotikai versenysorozatot, amelyen 110 országban 800 ezer fiatal vesz részt. A FIRST...

FLL Debreceni Selejtezőn jártunk

"Január 24-én került megrendezésre a FIRST LEGO League Debreceni regionális selejtezője, melyre már augusztus vége óta készül a Jász-Stones csapat....

Véradás Jászberényben

Nem sok idő telt el a legutóbbi véradás óta, hiszen novemberben is lehetőségük volt a véradóknak, hogy segítsenek azokon, akiknek...

Jászvadóka

„November 28-án a Jászsági Menedzser Klub tagjai ellátogattak a Csányi Alapítvány Jászberényi Közösségi Házába. A találkozót már régóta szervezzük, mert...

A Hangszépítő Zenei Tanoda Emlékezetes Napja

Különleges esemény vette kezdetét november 20-án, hiszen bemutatkoztak a Hangszépítő Zenei Tanoda diákjai, melyet egy fantasztikus barátnőmmel, Horváth Veronikával közösen...

Barangolások

2024. november 19-én, kedden Deli Julianna: Barangolások című kiállítását nyitottuk meg a Jászsági Közösségi Ház Déryné 6 Galériájában. A Kiállításon Dr....

Bonafarm SzakmaKaland Jászberényben

2024.november 15-én Jászberényben a Bonafarm cégcsoport munkatársai tartottak előadást a SzakmaKaland program keretében. A rendezvény célja az volt, hogy a...

ICDL vizsga Jászberényben

Jászság 2-es csoportból, mi legkisebbek túlestünk első nagy megmeríttetésünkön. Felkészítő órák után, volt egy próbavizsgánk és persze otthon is sokat...

Gazdasági konferencián jártunk

2024.10.18-án rendezték meg a VI. Jászsági Gazdasági és Fejlesztési konferenciát az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Jászberényi Campusán. A konferencián elsőként dr....

Oktatási Innovációs Díj 2024

2022 októberében ünnepelte az OTP Fáy Alapítvány megalapításának 30 éves évfordulóját, amelynek alkalmából Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója...

Klímaváltozás és a gyerekjogok kapcsolata

„Az éghajlatváltozás olyan globális problémává vált, amely mindenki életére hatással van, ugyanakkor vannak csoportok, amelyekre ez a jelenség sokkal nagyobb...

Autómentes nap Jászberényben

Az Európai Mobilitási Hét városi programsorozatának részeként került vasárnap megrendezésre Jászberényben az Autómentes nap. A Jászsági Közösségi Ház mind a...

Önkénteskedtünk a Világsakkfesztiválon

Ez volt az első alkalom, hogy önkéntesként vettünk részt a Sakkfesztiválon, és mindannyian maradandó élményekkel gazdagodtunk. Feladatunk elsősorban a gyerekek...