Új lapon nyílik meg

Beválogatás Jászberényben percről percre

2017. március 17. A Beválogatás első napja
 

7:30 A Jászberényi Közösségi Ház szeretettel várja az első jelölteket. Elkezdődött a regisztráció.
 

8:00-9:00 dr. Radoszáv Miklós, az Alapítvány operatív igazgatója köszöntötte a jelenlévő szülőket és gyerekeket, majd Sziráki Judit a Közösségi Ház mentora bemutatta a megjelent kollegákat és diákokat. A köszöntő és a bemutatkozást követően a jelöltek tesztírásra mentek, ezalatt az Alapítvány egyik egyetemista diákja, Cserna Vivien, illetve az operatív igazgató mutatja be az Alapítvány mindennapjait és működését.

9:15: A tízórai finomságok elfogyasztása után a gyerekek elindultak megírni a matekmatika-logika tesztet, amíg a szülők részt vesznek a drámafoglalkozáson.

10:15 A gyerekek most pár játékos feladat megoldásában fognak részt venni a drámafoglalkozás keretében, reméljük nagyszerű élményekkel feltöltődve jönnek majd ki.

12:30 A kellemesen eltöltött ebédet követően kezdetét veszik a személyes interjúk, ahol a gyerekek lehetőséget kapnak bemutatni egyedi portfoliójukat és eddigi munkáikat, érmeiket.

18:00 A beválogatás első napja befejeződött. Köszönjük mindazoknak, akik megtiszteltek jelenlétükkel minket, az újabb jelentkezőkkel pedig a holnapi nap folyamán találkozunk.

2017. március 18. a jászberényi Beválogatás második napja

8:00: Megérkeztek a pályázók. A regisztráció után előbb Cserna Vivien a Jászsági 1-es csoport egyetemistája, majd Dr. Radoszáv Miklós operatív igazgató úr mutatja be Alapítványunkat a szülőknek. Eközben a gyerekek nekifogtak a szövegértés tesztek megírásának.

9:45 A tízórai elfogyasztását követően a gyerekek elkezdték írni a matematika-logika tesztet, ezidő alatt a szülőknek drámafoglalkozást tartanak a kaposvári és pécsi kollégák.

11:15 Most kezdődik a gyerekek drámafoglalkozása.

12:15: Ebéd idő van. Az ebéd után elkezdődtek az interjúk és az egyéni portfolió bemutatások.

17:30 Véget ért a Csányi Alapítvány 2017 évi Jász beválogatása. Reméljük a gyerekek szép élményekkel tértek haza.
 

 
 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Bútoradományok érkeztek

Az utóbbi időben több alkalommal is érkezett bútor- és háztartási kisgép felajánlás…

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…