Beválogatás Pécsett percről percre

Pécsett a mai nappal kezdetét vette a beválogatás.

2016. március 19. a pécsi Beválogatás első napja.

8:00 A pécsi Közösségi Ház várja a ma érkező jelölteket. Mindannyian nagyon izgatottak vagyunk, és sok sikert kívánunk a gyerekeknek. A mai nap eseményeiről folyamatosan tudósítunk.

8:45-9:00 A Pécsi Közösségi Ház mentora, Borsy Luca és dr. Radoszáv Miklós, az Alapítvány operatív igazgatója köszönti a megjelent szülőket és gyerekeket. A köszöntő és a kollégák bemutatása után a jelöltek tesztírásra mentek, ezalatt a Gyermekparlament diák vezetője, Szabó Gábor, illetve az operatív igazgató mutatja be az Alapítvány mindennapjait és működését.

10:15 A tízórai elfogyasztását követően a gyerekek elkezdték írni a matematika-logika tesztet, ezidő alatt a szülőknek drámafoglalkozást tartanak a kaposvári kollégák.

 11:15 Most kezdődött a gyerekek drámafoglalkozása.

12:30 A bőséges ebéd után elkezdődtek az interjúk és a portfolió bemutatások.

15.30 A beválogatás első napja lezárult, a holnapi nap folyamán újabb jelentkezőkkel folytatjuk a beválogatást.

2016. március 20. a pécsi Beválogatás második napja

8:45 Megérkeztek a pályázók. A rövid köszöntést követően előbb Járay Bianka a Gyermekparlament képviselője, majd Dr. Radoszáv Miklós operatív igazgató úr mutatja be Alapítványunkat a szülőknek. Eközben a gyerekek nekifogtak a szövegértés tesztek megírásának.

10:00 A tízórai elfogyasztását követően a gyerekek elkezdték írni a matematika-logika tesztet, ezidő alatt a szülőknek drámafoglalkozást tartanak a kaposvári kollégák.

11:15 Most kezdődik a gyerekek drámafoglalkozása.

12:15 A bőséges ebéd után elkezdődtek az interjúk és a portfolió bemutatások.

14:00 Véget ért a Csányi Alapítvány pécsi beválogatása. Reméljük a gyerekek szép élményekkel tértek haza

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…