BODY kiállítás

Nem mindennapi kiállítást nézhettek meg (március 29.) a gyerekeink ahová legnagyobb örömünkre mi szülők és testvérek is elmehettünk velük. Budapesten, a világot bejáró BODY kiállításon voltunk. Ez a kiállítás rólunk, emberekről szól. Szerveinket, testünket láthattuk egészségesen, betegen, kívülről, belülről, egy külön teremben a magzat fejlődését mutatták be hétről hétre. Nem csak nagyon sokat tanulhattak belőle a gyerekek, de egy különleges élményben lehetett része azoknak, akik itt voltak. Egy nagyon kedves orvostanhallgató vezetett bennünket végig, elmagyarázott mindent és válaszolt a kérdéseinkre. A mi csoportunkban is van tanuló, aki orvosnak készül, lehet, hogy a következő kiállításon ő kalauzolja a látogatókat. Érdekes volt látni, ahogy az orvosi egyetemen tanuló fiatalok tankönyvekkel, jegyzetekkel járkáltak és tanulmányozták, hangosan magyarázták egymásnak a látottakat. A szülők közül ketten ápolónőként dolgozunk a kórházban, nekünk talán még hatalmasabb élmény volt ez a kiállítás.

Nagyon köszönöm ezt a mai napot az Alapítványnak! Sok éves álmom válhatott ma valóra.

Károlyfi-Hallgat Katalin Jászság1. szülő

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…