Kis-szakmai gyakorlat

Február 14-én szakmai gyakorlaton vettem részt Bólyon, a Bóly Zrt-nél Paulovics Barna vezetésével.

Péntek reggel 8.00-kor találkoztam Barnával a pécsi Közösség Háznál. Innen indultunk Bólyra, ami körülbelül egy fél órás út volt. Ez idő alatt bemutatkoztunk egymásnak, beszélgettünk az Alapítványról, Barna mesélt a BONAFARM-ról.

Bólyra érve a rossz idő miatt csak a beltéri programok voltak elérhetőek. Először Barna megmutatta az SAP alkalmazást, amivel minden nap dolgoznak.  Ez egy nagyon komplex program amely világszerte elterjedt minden ágazatban. Megismerkedtem a program főbb funkcióival és felépítésével. Ezután átmentünk a szerverszobába ahol megnéztük a szervereket, melyek az egész rendszer és hálózat működéséért felelősek. Majd egy IT-s kollégája megmutatta a hálózatépítés jelenlegi állapotát, és a többi cég hálózati állapotát. Végső állómásunk Barna kollégája, Miklós volt. Ő bemutatta nekem az SAP egy másik oldalát, az adatok tárolását, illetve a programozhatóságát. Ő felelős továbbá a felhasználók kezeléséért is. Hasznos tanácsokat kaptam tőle az állásinterjúval kapcsolatosan, illetve a szakma hasznosságát illetően.

Ezek után következett az ebéd, ami a nap utolsó programja volt. Barna kollégáival közösen ebédeltünk a menzán, ahol megbeszéltek néhány munkával kapcsolatos problémát. Barna nagyon segítőkész, barátságos volt, és felajánlotta segítségét jövőbeli problémáimmal kapcsolatban.

Köszönöm a lehetőséget az Alapítványnak, gyakorlati hasznát is láthattam tanulmányaimnak, nagyon hasznosnak éreztem.

Bozsoki Balázs, Kaposvár 3

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…