Brightoni élményeink

Izgatottan várjuk a folytatást.

A Brightonban táborozó csapat az első két nap után jelentkezik. A gyerekeket befogadó családok gondoskodnak arról, hogy kényelmes hátteret biztosítsanak nekünk ittlétünk alatt. Vannak szerencsésebbek, akik közelebb laknak a BISS-hez vagyis a Brighton Internationel Summer School-hoz, s vannak, akik kicsit távolabb. Ezen azonban nem igen szomorkodnak, mert a helyi tömegközlekedés nemcsak kiváló, hanem még érdekes élmény is: kiváltképpen a jellegzetes emeletes buszok felső szintjén utazóknak. A legjobb helyért (emelet első sor) némi „közelharc” is folyik.

Azt már megtudtuk a helyiektől, hogy ez a város egyik legjobb iskolája. 1700 tanuló tanul itt egész évben, a helyiek nyári szünete jóval kevesebb ideig tart. A brit diákok talán épp ezért kicsit irigykednek is ránk…Az első nap tesztet írtunk, amely eredménye alapján alakítják ki a csoportokat. Heti programjaink között szerepel a bowling, városnéző túra, a Royal Pavilon (azaz a Királyi Palota), és természetesen a nagy kedvencünk a Brighton Pier is (a móló vidámparkja).

A hétvégén Londont nézzük meg. Mivel többen már voltunk itt, a mentoraink megkérdezték tőlünk, hogy a bizonyos helyismeret birtokában mit is szeretnénk. Így hálásan és lelkesedéssel ötleteltünk. Londonban mindenképpen szeretnénk megnézni az iskola által javasolt nevezetességeken kívül például a Globe Színházat…Felvettük a kapcsolatot az angol fővárosban élő és Csányi Band zenei profilját erősítő és irányító gitárossal, Simonits Andrással. Ő is segít nekünk a programok szervezésében, s szívesen lesz az idegenvezetőnk. Izgatottan várjuk a folytatást…

Készítette: a brightoni idegenlégiósok magyar elitkommandója

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…

Az első vacsoraest Szegeden

Szeptember 15-én, első alkalommal a szegedi egyetemisták is összegyűltek egy vacsoraestre, melynek…

Családi Nap és szülői értekezlet Kaposváron

2026. szeptember 12-én a kaposvári közösségi házban gyűlt össze a Kaposvár 3-as…