Budapesti kiruccanás: O.K. Központ és Seuso kincsek

2014. márciusában a Fáy András Alapítvány közreműködésével „A pénz nem a fán terem” címmel, Alapítványunk  pályázatot írt ki.

Plakátot és arculatot terveztünk. Mindkét alkotás elnyerte a zsűri tetszését. Így május 17-én egy pénzügyi és marketing/média tréningen vettünk részt Budapesten az O.K. Központban, délután pedig a Parlamentbe látogattunk, ahol a 7 darabos ezüst Seuso kincseket néztük meg.

Az tetszett ebben a napban:

„Interaktív feladatokkal vártak minket az O.K. Központban és az idő is észrevétlenül elszállt.”

Orsós Melinda P1

„Az előadás interaktív volt, a tréner nagyon aranyos volt. Leginkább a „csinálj egy reklámot” feladat tetszett.”

Tischlér Renáta P1

„Az előadás során rengeteg hasznos információval gazdagodtunk.”

Molnár-Székely Emese P1

„Az O. K. Központban megtanultuk kezelni a zsebpénzünket és utána még a Parlamentet is meglátogattuk.”

Szőllősi Andrea P2

„Jó programmal vártak minket, találkozhattunk a nagybajomi társainkkal is.”

Klepah Máté P2

„Rengeteg új információt tudtam meg a bennünket körülvevő, folyamatosan bővülő kommunikációs világról és a médiáról.”

Fekete Judit Adél P1

„Felhívták a figyelmünket a reklámok manipulációs veszélyeire, hogyan vásároljunk célirányosan. Ezek mellett a Seuso kincsek látogatása is tetszett.”

Szabó Gábor P1

„Nagyon tetszettek a prezentációk, nagyon jól és színesen adták elő őket. Más programra is szívesen elmennék az O.K. Központba.

Gálosi Patrik P2

„A trénerünk nagyon színesen mutatta be a pénzügyi programot.”

Sólya Mihály P2

„A foglalkozás közvetlen volt és a trénerünk kedves volt és leste minden gondolatunk, bajunk, kívánságunk.”

Kovács Dániel P2

„Számos érdekes dolgot tudhattunk meg az O.K. Központról, a pénzügyek kezeléséről, a médiáról, Emellett tetszett a kiállítás is a Parlamentben.”

Kovács Liliána P2

„Az O.K.  Központban sok színes és mozgalmas programon vettünk részt, amiket feldobott a kedves és segítőkész trénerünk. Szívesen vennék részt újra hasonló tréningeken”

Petrovics Vivien P2

„Jó volt ez a tréning. Még jobban összehozta a csapatot.”

Kovács Andrea P2

„Sok hasznos dolgot tanultam, amit majd később feltudok használni a mindennapi életben.”

Szabó Gergely P1

„Önkéntesként vettem részt  a programon, mivel Pécsen tanuló egyetemistaként a Pécsi Közösségi Ház életének is részese lehetek. A mai napon interaktív feladatokon keresztül beleélhettük magunkat a médiában szereplők helyzetébe. A tréning jó hangulatban telt.”

Bozsoki Balázs K1

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…