Delta túra az Ötös-Hárs víztározón

Delta túra az Ötös-Hárs víztározón

A Nagybajom 3-as csoportjának Családi Napjának helyszínéhez a közeli Ötös-Hárs tározót és környékét szemeltük ki. Egy összetett programmal készültünk az alkalomra.

A szervező gárda az önkénteseink mellett, a Nagybajom 1-es, 2-es és 3-as csoportok fiataljaiból kerültek ki. 22 fő segítette, hogy az újdonsült kiscsoport tagjai és szüleik a lehető legjobban érezzék magukat. De tulajdonképpen miről is szólt ez a nap?

Delta túra névre kereszteltük a szombati napot. A gyerekek 4 fős csapatokban indultak egy tókerülő túrára. A túra kb. 4 km hosszúságú volt. Változatos terepen, gyönyörű környezetben sétálhattak a résztvevők. Balogh Ádámnak köszönhetően, 4 állomáson várták logikai feladatokkal és 1 állomáson pedig íjászattal és lándzsadobással csoportjaink nagy gyerekei az újakat, a kicsiket.

Mialatt a túra zajlott a szülők, önkéntesünk, Tündi közreműködésével egy finom paprikás krumplit készítettek.

Az ebéd elfogyasztása után a csapatokat díjaztuk. Minden csapat egy doboz csoki mellé kapott egy pár kanál homokot, annak függvényében, milyen helyezést ért el.

A kanál homokot pedig egy magas üvegvázában kezdtük el gyűjteni. Miért? Ez már egy másik, hosszú történet, amelyről sokat fogunk még írni és beszélni.

“A túra nagyon élvezetes volt. Mindenki nagyon élvezte. A környezet nyugtató hatással volt ránk. Szabi is nagyon élvezte a tó körüli utat. Szemmel láthatóan elfáradtunk.” Szarka család

“Remekül sikerült nap volt. Csodálatos idő, szuper program, jó társaság. Köszönjük szépen!” Buzsáki Evelin, Buzsáki Izus, Kovácsné Évi

“Nagyon jó volt újból találkozni a “Csányisokkal”. A sétát nagyon élveztük. Az erdőben láttunk agancsot, százlábút. A feladatot is nagyon élveztük és jó volt a csapatmunka.” Horváth Vivi és Virág

“Nagyon jól éreztük magunkat! Nagyon szép a táj, kicsit elfáradtam. Jók és könnyűek voltak a feladatok. A társaimmal sokat beszélgettünk. Jó volt az egész nap.” Matola Ádám

“Szeptember 25-én Roland bácsi új csoportjával találkozhattunk és kirándultunk. A Nagybajomi Ötös-Hárs tóhoz mentünk és egy csodálatos napot töltöttünk ott. A gyerekeknek játékos feladatokat állítottunk  össze, de nemcsak az erejüket kellet használniuk, hanem a tudásukat is próbára tehették. A gyerekek nagyon jól érezték magukat és a versenyben is ügyeskedtek. A nap végén Tündi néni főztjét kóstolhattuk meg, utána a verseny eredményeit is halhattuk. Sok élménnyel gazdagodtak a kicsik, de a szülők sem maradhattak ki a mókából, ők is körbejárták a tavat és néhány feladatot is megcsináltak. Sokat nevettünk és játszottunk. Boldogan tértünk haza. Köszönjük ezt a csodálatos napot a mentorainknak.” Bozsoki Csilla, Nagybajom 2-es csoport

“Köszönjük a Nagybajomi Horgászegyesületnek, Szabó János Elnök Úrnak, hogy rendelkezésünkre bocsájtották a festői helyszínt! Köszönjük a nagyoknak és a kisebbeknek, felnőtteknek, önkénteseinknek, hogy ilyen olajozottan és szinte szavak nélkül tudunk egy közös célért dolgozni!” nagybajomi mentorok