ECDL tábor Kaposváron

 

„A mai nappal kezdetét vette a szokásos nyárvégi helyi táborunk, ahol is az utolsó előtti ECDL vizsgánkra készülünk Kanalics Gábor bácsival. Ezúttal az Access használatával, azaz az adatbázis kezeléssel ismerkedünk. Kisebbfajta nehézségekkel indult a felkészülés, mivel a csoportból még senki sem találkozott ezzel a számítógépes programmal, de bátran állíthatom, hogy a nap végére már egészen belejöttünk. Végül egy közös fagyizással lazítottunk a főtéren, közben kellemesen elbeszélgettünk. Izgatottan várjuk a folytatást, és az újabb kihívásokat!” Begovácz Ivett, Kaposvár 1-es csoport

„Az alapfogalmak megismerése után csütörtökön és pénteken tovább folytattuk az adatbázis-készítés lépéseinek elsajátítását, gyakorlását. Megtanultuk, hogy az index arra való, hogy a táblákban való keresést és sorba rendezést gyorsítsa. Elsajátítottuk az elsődleges és az idegen kulcsok fogalmát, és a relációs adatmodellek sem ismeretlenek már a számunkra. Nem volt egy könnyen emészthető modul ez a mostani, de többségünk jól vette az akadályokat, és hamar belerázódott. A szünetekben a vidám hangulatú csocsózás és beszélgetés mindig adott erőt a folytatáshoz.

A pihentető hétvége után került sor arra, hogy megszerzett tudásunkról végül vizsga formájában számot is adhassunk. A vizsgát megelőzően még gyakoroltunk egy kicsit, hogy felfrissítsük a múlt héten tanultakat, így könnyedén megoldottuk a feladatokat. Ha elakadtunk egy példánál, bizalommal fordulhattunk fejlesztő tanárunkhoz, Gábor bácsihoz segítségért. Miután mindenki befejezte a vizsgát, mentorunkkal közösen ellátogattunk a Texas Burgerbe, ahol már mindenkit várt az előre kiválasztott hamburgere, így egy finom vacsorával zárhattuk a tábort.” Trixler Zsófia, Kaposvár 1-es csoport

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…