ECDL tréning

ECDL tréning

„A csoportunk az őszi szünetben is szorgalmasan folytatta a munkát, újabb sikeres vizsga reményében  ECDL tréningen vettünk részt, ahol a képszerkesztést tanultuk meg. A rengeteg gyakorlás után felkészülten utaztunk Pécsre a vizsga helyszínére. Nagy izgalommal ültünk le a gépek elé, viszont mikor megláttuk a feladatsort minden aggodalmunk elszállt.  Vizsga után elmentünk a „mekibe” majd a jól megérdemelt kikapcsolódásként a mozizás következett.  A Venom 2 című filmre esett a választás,  ami elsősorban  a fiúk kívánsága volt,  de mi lányok sem bántuk meg, hogy ezt néztük, mert izgalmas és szórakoztató volt.” Szabó Adrienn, Mohács 3-as csoport

„Az ECDL vizsgára való felkészülést már korábbi foglalkozások alkalmával megkezdtük, hogy megtanuljuk a képszerkesztés alapjait. Most héten a hétfői és a keddi napon gyakoroltunk az utolsó alkalmakkal. A gyakorlások alatt jó volt a hangulat, Attila bácsi szépen, segítőkészen elmagyarázott mindent. A vizsga végeztével elmentünk Mc Donald’s-ba, jóllakottan beültünk a moziba megnézni a Venom 2 című filmet, ezzel zárva a napot.” Skutera Ferenc, Mohács 3-as csoport