Egy nagyszerű nap

A mai nap (május 29.) egy igazán különleges nap volt a budapesti Egyszülős Központ számára, hiszen ma ünnepelték egy éves jubileumukat. A szülinapra Miklós bácsi – dr. Radoszáv Miklós – az Alapítvány operatív igazgatója, és jómagam is ellátogattunk. Az ünnepség során Nagy Anna, a központ alapítója beszámolt az elmúlt évről, ezután pedig Novák Katalin, család-és ifjúságügyért felelős államtitkár, valamint Sára Botond Józsefváros polgármestere köszöntötte a jelenlevő vendégeket. Ezt követően átadásra került a Páratlan Szülő Díj, és természetesen nem maradhatott el a szülinapi tortaszelés sem.  Ezúton szeretnék gratulálni, és további sikereket kívánni a jövőben!Köszönjük a meghívást!

A szakdolgozatomat a központ munkásságáról írtam, amiért külön köszönetemet szeretném kifejezni Nagy Annának és a központ munkatársainak, hiszen a támogatásuk és segítségük nélkül nem valósulhatott volna meg munkám. ” Bugyi Gabriella,  ELTE Tanító és Óvóképző Karának, csecsemő és kisgyermek nevelő szakos harmadéves hallgatója, Jász 2-es csoport

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…