Új lapon nyílik meg

Együtt tanultunk a Közösségi Házban

„Október 24-én reggel közös angolozással kezdtük a napot. A kicsik még elég álmosak voltak, de gyorsan felpörögtek néhány feladat után, és ügyesen alkották a mondatokat. Vannak, akik már egész bátran beszélgetnek angolul. Az Alapítványtól kaptak tableteket a gyerekek, de többen is bizonytalanok voltak a használatában. Dávidtól megtanulták, hogyan kezeljék ügyesen azokat, és feladatokat is kaptak, amiket közösen oldottak meg. A kicsiknél többen is vannak, akiknek egyénileg segítettünk, mert voltak gondjaik például matematikából, vagy magyarból. A csoporttársaimmal jó volt újra együtt lenni, beszélgetni az egyetemről, az új életünkről. Úgy tűnik, jól választottunk iskolát, hiszen mindenki jól érzi magát, és sokat tanul.”  Zsombók Lídia, Jászság 1-es csoport

„Lídia segített nekem megtanulni az epikát és a lírát. Sokat magyarázott, de végre értek mindent és most már nem is olyan nehéz.” Munkás Kevin Manó, Jászság 1-es csoport

„Nagyon jó volt ma, végre tudok tabletezni, mert Dávid mindent megtanított rajta”. Németh Henrietta, Jászság 1-es csoport

„Az iskolában a régi osztályomban eddig németes voltam, de ötödikben másik osztályba mentem át, és most már végre angolos vagyok. Lídiával és Annával az iskolai angolt tanultuk, kikérdezték tőlem, és elmagyarázták a nyelvtant is.”   Tóth Krisztián, Jászság 1-es csoport

„Amikor Rolival matekoztunk, sokat kellett számolni fejben. Ez kicsit nehéz volt, de megmutatta, hogyan lehet gyorsabban számolni.” Bajzáth Barbara, Jászság 1-e csoport

 

További képek a Galériában megtekinthetők!

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

IV. Buday konferencia és díjátadó

A Buday-pályázatot 2023 óta minden évben meghirdetik, hogy méltó emléket állítsanak a…

Bútoradományok érkeztek

Az utóbbi időben több alkalommal is érkezett bútor- és háztartási kisgép felajánlás…

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…