
Elstartolt a jászberényi egészségtábor!
A mai nappal kezdetét vette a jászberényi egészségtábor. Nagy izgalommal várták a gyerekek és a kis-mentorok egyaránt, hiszen számos izgalmas programot szervezett a tábort vezető mentor. Az első nap délelőttjének a Lehel Vezér Gimnázium adott otthont, ahol a mozgásra helyeztük a hangsúlyt. A foglalkozások során különféle játékos feladatokkal, ügyességi és erősítő gyakorlatokkal fejlesztettük a gyerekek mozgáskoordinációját, együttműködő készségüket és állóképességüket. A gyakorlatokat Tamás bácsi vezényelte le a kis-mentorok segítségével, melyek elnyerték a gyerekek tetszését. Kedvencüknek a zsinórlabdát titulálták, hiszen ez készítette őket elő a röplabdajátékhoz. Hogy egy kis versenyt is belecsempésszünk a napba, a délelőtt végére egy floorball körmérkőzést is szerveztünk a gyerekek számára. A délutánt a Közösségi Házban töltöttük, ahol a legendás „táblajáték” vette kezdetét, mely elősegíti a csoport összetartókészséget. A játék nehézsége ellenére, nagyszerű megoldások születtek. És ez még csak a kezdet! A hét során a résztvevők változatos sportágakat próbálhatnak ki, jöhet a strandolás, bowling, játékos vetélkedők, kenuzás, túrázás – a program annyira sokszínű, hogy az unalomnak esélye sincs!
Hégete Alexandra Jászság 2. és Oláh Anna Ágnes Jászság 4.
Ahogy a hét és a tábor vége közeledett, mi még mindig nem lassítottunk a tempón. Szerdán a testünk került a középpontba: a Budapest Egészségügyi Központból érkezett előadók segítségével, játékos formában tanultunk a helyes testtartásról, megismertük a gerinc működését, és kipróbáltunk néhány gerinctornát is – nemcsak hasznos, de kifejezetten szórakoztató is volt!
Csütörtököt strandolással kezdtünk, természetesen úszással kapcsolatos előkészítő, rávezető gyakorlatokat végeztünk, helyes levegővétel, lebegés, siklások, ezután következett az úszás, ami elég jól ment mindenkinek a végén nem maradhatott el az ugrálás, labdázás sem.
Délután kezdetét vette a várva várt „vacsoracsata”, ahol a gyerekek két csapatra osztva versengtek a legfinomabb vegetáriánus fogás elkészítéséért. Miközben a lasagnék illata már belengte a konyhát, a csapatok egy városi kvízen is összemérték történelmi tudásukat – sok nevetés, fejtörés és „aha!” pillanat kísérte a játékot.
Az estét ezúttal korán zártuk, hiszen másnap hajnalban indultunk el a hét egyik fénypontjára: egy 11 kilométeres gyalogtúrára a Kékesre, Mátrafüredről indulva. Túravezetőnk, Szabolcs bácsi, már az első méterektől kezdve lenyűgözött mindenkit: mesélt a túrajelzések rendszeréről, mikor és hogyan kell azokat figyelni, és közben a növényvilág rejtelmeibe is bevezetett minket. Megismertük egyes fák és cserjék különleges tulajdonságait, hasznosságukat, és sok érdekességet hallottunk a természetes környezet fontosságáról is. A túra nemcsak szép volt, hanem igazi tudás- és élménybomba!
A hosszú, de jó hangulatú nap után délutánra strandolással jutalmaztuk meg magunkat. A hűs víz, a vízicsaták, a pancsolás és a napozás igazi felüdülést jelentettek a túra után – a nevetés és a jókedv ezúttal is garantált volt!
A hetet – és vele együtt a tábort – végül az előző napi eredményhirdetéssel zártuk. Minden résztvevő elismerést kapott a lelkesedéséért, kitartásáért és kreativitásáért. Tele élményekkel, új ismeretekkel és barátságokkal búcsúztunk… és már alig várjuk a következő tábort!
Hégete Alexandra Jászság 2., Oláh Anna Ágnes Jászság 4.