Első S10 Akadémia Kerekasztal Beszélgetés

„November 8-án megtartottuk első S10 Akadémia Kerekasztal Beszélgetés eseményünket. A rendezvény helyszínéül a XII. kerületi Villa Bagatelle bisztró szolgált, amiért különösen hálásak vagyunk Wirtz Ágnesnek és a Villa Bagatelle csapatának. Elsődleges célunk az volt, hogy egy olyan hasznos, informatív, szórakoztató eseményt szervezzünk, amely nagyon erős közösségépítő erővel bír. Köszönjük Alapítónknak, Dr. Csányi Sándornak, valamint a Kuratórium Elnökasszonyának, Csányi Erikának, hogy megtiszteltek minket jelenlétükkel, s buzdító szavaikkal hivatalosan is elindították ezt a rendezvénysorozatot.

Első meghívott vendégünk Papp Edward kurátor, az SMP Solutions Zrt. vezérigazgatója volt, akinek a kérdéseinket Szabó Gábor, a Csányi Alapítvány Alumni Szervezetének tagja tolmácsolta. Köszönjük, hogy elfogadta meghívásunkat és válaszaival inspirálta a közönséget.

Az eseménysorozatot az S10 Akadémia keretén belül rendezzük meg, s havi egy alkalommal találkozunk olyan inspiráló személyiségekkel, akik életútja értékes tanulságokkal bír a generációnknak. Célunk, hogy minden alkalommal más, változatos szakterületeken kiemelkedő eredménnyel bíró, inspiratív személyt szeretnénk vendégül látni.

Az első alkalom nagyszerűen sikerült, a rengeteg tapasztalatból levont konklúziók mellett az éttermi etikettről, időbeosztásról, a tehetség mentalitásáról is sok értékes üzenetet hozhattunk haza az estéről. Egy biztos – ma már mindenki egy kicsit máshogy kelt fel, egy kicsit előrébb ült az előadótermekben és egy kicsit komolyabban utánanézett a beadandóik témájának.

 

Köszönjük a lehetőséget és alig várjuk a következő alkalmat!”

Gázsik László, Nagybajom 1-es csoport, ELTE angol nyelv-történetelem tanári szakos hallgató

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…