Nyárbúcsúztató túra

Az idei nyáron csoportunk, Kaposvár 2., több túrát is tett, gyalog és biciklivel. Körbejártuk a Desedát, a Velencei-tavat pedig bringára pattanva tekertük körbe. Szerettük volna még kiélvezni a nyári szünet megmaradt napjait, így egységesen egy hosszú gyalogtúra mellett döntöttünk, mégpedig a gyönyörő Zselicben. Erdőn-mezőn, dimbes-dombos helyeken át sétáltunk a csoport vállalkozó tagjaival augusztus 24-én. Túravezetőnk a gyakorlott túrázó hírében álló Varga Máté volt, aki ezúttal nem csak a történelemről, hanem a természet egy-egy érdekes jelenségéről mesélt nekünk, és saját barangolásairól is. Kedvet is kaptunk a túrázásokhoz, ezért ünnepélyes keretek között megalakítottuk a Kaposvári Túraklubot.

Egész úton rengeteget beszélgettünk és szórakoztunk. Kiindulási pontunk a Bőszénfai Szarvasfarm volt, célunk pedig a Zselici Csillagpark, a táv (papíron) 9,6 km. Eltévedések nélkül gyalogoltuk végig a kitűzött szakaszt. Az időnkkel is jól gazdálkodtunk, pontosan napnyugtára értünk a zselici kilátóhoz, ami a környező területen a legmagasabb pontot helyezkedik el.

Nem is kell mondanom, a fás dombok mögött lebukó nap látványa mindannyiunkat elgyönyörködtetett. Természetesen tervben van már a következő kiruccanásunk, ahol pedig éjjel, a csillagos eget szeretnénk megcsodálni egy sátrazós éjszakával kíséretben.

 

A Galériában található fotók (amelyek az utunkon készültek) reméljük jó kedvcsinálók lesznek majd, és többen csatlakoznak az újonnan megalakult túraklubunkhoz.  Várunk tehát minden vállalkozó szellemű, természet kedvelő kaposvári ismerőst szeretettel! Pretz Jázmin, Kaposvár 2-es csoport

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…

Az első vacsoraest Szegeden

Szeptember 15-én, első alkalommal a szegedi egyetemisták is összegyűltek egy vacsoraestre, melynek…

Családi Nap és szülői értekezlet Kaposváron

2026. szeptember 12-én a kaposvári közösségi házban gyűlt össze a Kaposvár 3-as…

Családi nap Szentesen

Szeptember második szombatja igen mozgalmasan telt a szentesi Közösségi Házban. A máskor…