ATYAÉG! PÓKOK A HÁZBAN!

„A mai nap elszabadult a Pók-Ól a Nagybajomi Közösségi Házban, ugyanis a Nagybajom 2-es csoport szervezésében halloweeni projektnapot tartottunk kisebb társainknak. A délelőtt folyamán retro szendvicseket készítettünk, utána 3 csapatban, 3 helyszínen és 4 programon, vetélkedőn vehettek részt a kisebbek, forgószínpad szerűen. Az egyik állomáson Kovács Vani, Völfinger Petra és Horváth Zsófi várta a gyerekeket kókuszpók készítéssel, majd kézműves foglalkozással. Az emeleten Szalai Bogi angol prezentációval készült, illetve egy totón keresztül mérték össze tudásukat a játékosok. Külső emeletünk pedig halloween szobává alakult át, ahol én tartottam drámaórát a csoportoknak. Miután közösen megszőttük érzelmeinkről szóló történetünket, koncentrációs gyakorlatokat, asszociációs játékokat játszottunk, a foglalkozás pedig egy társasjátékkal zárult. Amíg a zsűri értékelt, faragatlan tökkereső várta a résztvevőket, ahol mentoraink segítettek a levezénylésben.

További képek a Galériában megtekinthetőek

Projektnapunkról Pfeffer Roli és Kislaki Zsombi jóvoltából egy videós összeállítás is készült, amelyen keresztül betekintést nyerhettek remek hangulatú, de annál is ijesztőbb napunkba:

 

Köszönjük az együttműködést, és, hogy örömötökkel beragyogtátok ezt a hátborzongató délutánt!” Vajda Milán, Nagybajom 2-es csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…