Egészség és környezet projekt – Egy sokoldalú nap

„Egy nehéz hét után, fáradtságot űző tavaszias időben látott neki az 1. csoport a következő projektnap megvalósításának. A félév értékelése és az előttünk álló továbbtanulás megbeszélése után az egészséges szellem és lélek jegyében ön- és csoportismereti tréning várta a fiatalokat. Később az „Egészséges étel – egészséges élet” foglalkozásunkon a talán néha méltatlanul háttérbe szoruló gombára, valamint a zöldségek fontosságára fókuszáltunk. Az elméleti foglalkozásrészben megismertük a mikroszkopikus és termőtestes gombák életmódját, az élővilágban, táplálékláncban, emberi fogyasztásban és egészségügyben betöltött szerepét, a zöldségek tekintetében a vitaminok, rostanyagok testünkre gyakorolt hatását emeltük ki. A gyakorlatban négy kis zsákos laskagombatelepet igyekszünk szalmaalapon létrehozni, amelynek reménybeli termését közösen fogyasztjuk majd el, az ebédhez pedig magunk készítettük el a zöldségsalátánkat. Délután a közeledő tavaszt várva közösségi házunk udvarát kezdtük el rendbe tenni. Tartalmas, színes napot töltöttünk együtt.” Kovács Sándor mentor, Szentes 1. csoport

„A test és tér használatának demonstrálásával, valamint témadobókocka segítségével, a társas kapcsolatok rejtett dimenzióin keresztül reflektáltunk egyéni reakcióinkra, ezzel gazdagítva az önismeretet. A foglalkozás végén egy zsineg segítségével próbáltunk együttműködni, mellőzve a verbális kommunikációt.” Kékegyi Dorottya önkéntes.

 

„A mai napot úgy indítottuk, hogy megreggeliztünk, majd a félévet értékeltük ki. Mentorunk elmondta, hogy jegyeink alapján sokunkra büszke, főleg azokra, akik javítani tudtak. Majd előkészítettünk két láda szalmát, közben érdekességeket hallottunk a gombákról mentorunktól. Ezután lementünk a pincébe, ahol elmélyedtünk az önismeret fontosságában. Ezidő alatt meghűlt a forró vízbe beáztatott szalmánk. Közösen beoltottuk laskagomba csírákkal, ezt követően zsákokba töltöttük, tömörítettük, s bizakodva a jó termésben, a pincénkben helyeztük el. Az ebédhez salátát készítettünk közösen, azután a környezetünket tisztítottuk meg a kertünkben elhalt növényi maradványoktól.” Fehér Kitti Kira, Horváth Vanda, Molnár Ádám Pál, Molnár Ákos Sándor, Szentes 1. csoport

Galéria:

Egészség és környezet projekt – Egy sokoldalú nap

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…

Az első vacsoraest Szegeden

Szeptember 15-én, első alkalommal a szegedi egyetemisták is összegyűltek egy vacsoraestre, melynek…

Családi Nap és szülői értekezlet Kaposváron

2026. szeptember 12-én a kaposvári közösségi házban gyűlt össze a Kaposvár 3-as…