Sikeres horgászvizsgát tettünk

A szegedi Szent-Györgyi Albert Agóra és mentorunk az idei nyárra természetismereti horgásztábort szervezett a szegedi Partfürdőre. A horgászvizsgára felkészítő táborban a szegedi 2-es és a szentesi 1-és 2-es csoportjaiból is részt vehettek diákok az Alapítvány támogatásával, a szegedi Tisza projekt keretében.

A tábor első két napja az állami horgászvizsgára való felkészülésről szólt, amelyeken a horgászat szabályairól és a hazai halfajokról; védett, nem fogható, fogható halfajokról és a tilalmi időszakokról, a kifogható halak mérethatárairól tanultunk.

 
A vizsgára készülődés mellett délutánonként horgászkötéseket ismertünk meg és gyakoroltunk be Csontos Misi kismentor segítségével, majd a Partfürdőn tavaly kialakított halas medencében próbálhattuk ki a fenekezős és úszós horgászati technikákat. Esténként levezetésként a Sándorfalva mellett található Nádas tóban horgászott csapatunk.

 
A tábor harmadik napján eljött a vizsga ideje, amitől mindannyian nagyon féltünk. A MOHOSZ két vizsgabiztosa a Partfürdőn látogatott meg minket, ahol két csapatban írhattuk meg az online tudáspróbákat. A sikeres felkészülésünknek köszönhetően a csányisok közül tízen vizsgáztunk, és kilencünknek sikerült a vizsgája.

A sikeres vizsga után az utolsó két napunkat a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége kezelésében lévő Maty-éri Víztározó horgászterületre látogathattunk el, ahol fogásban nem szűkösködtünk a tábor utolsó napjaiban. A tábor horgászversenyét Sebesi Fanni nyerte meg 19 ezüstkárász kifogásával.

 

A Maty-éren a horgászkedvünket fokozta, hogy az utolsó napon sikerült nagyobb pontyokat, sőt még egy compót is kifognunk.

 
A tábor lezártával a jövőben is szeretnénk majd együtt horgászni a csányis horgászcsapattal.

Ezúton szeretnék megköszönni az Alapítványnak a lehetőséget és a támogatást!

Benczúr Anna, Berta Dávid, Molnár Emma, Pajor-Vincze Anna, Petrovszki Ramóna, Péter Dávid, Turuczki Szabolcs, Horváth Vanda, Mácsai Zalán, Sebesi Lili Fanni, Sztojka Rajmund, Csontos Mihály

További képeink a galériában:

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…