Világsakkfesztivál 2021 – Global Chess Festival

„Október 9-én a pécsi és nagybajomi csoportok részt vettek a 7. Polgár Judit Világsakkfesztiválon, melynek a Nemzeti Galéria adott otthont. A csodálatos helyszín körbejárása után minden résztvevő saját érdeklődési körének megfelelő programot talált magának. Volt, aki a Sakktesin vett részt ügyességi játékokban, volt, aki a kézműveskedésben lelte meg örömét, vagy épp a Sakkpalota kupa próbatételén mérette meg tudását. Kreativitás és innováció a sportban címmel pódiumbeszélgetésen vehettünk részt, ahol a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagjai, a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző Nagy Tímea, a szintén kétszeres ötkarikás aranyérmes kajakozó Kőbán Rita, és a fesztivál házigazdája az ötszörös sakkolimpiai bajnok Polgár Judit osztotta meg a résztvevőkkel tapasztalatait, élményeit. Találkozhattunk Jugával, aki egy chilei énekesnő, dalszerző, forgatókönyvíró, Sakk konceptuális művész. A vele készült közös fotót követően egy CD-t is kapott a csoport tőle. A gyerekek napját bearanyozta, hogy Polgár Judittól és Polgár Zsófiától minden gyermek aláírást kapott, valamint közös fotó is készült a csoportokkal. Köszönjük, hogy részt vehettünk a programon!” pécsi és nagybajomi csoportok

  

A Csányi Alapítvány Sakkcsapatából 3 fő kapott lehetőséget arra, hogy szimultánt játsszon a Világsakkfesztiválon. Peredi Olivérnek és Karácsonyi Bánknak Almási Zoltánnal, Karácsonyi Lucának Polgár Judittal volt lehetősége megmérkőzni.

„A középiskolások és egyetemisták közül 17-en önkéntesként segítettük a rendezvény lebonyolítását. Megtisztelő feladataink között volt például a segítségnyújtás a regisztráció közben, a szimultán bírók asszisztálása, a vendégek fogadása és irányítása, valamint a VIP vendégek kísérése. Gázsik László kapta a legfontosabb feladatot, ő kísérhette a rendezvény ideje alatt Polgár Juditot. Csernyánszky Dzsenifer és jómagam a színfalak mögött segíthettünk az előadóknak és a rendezvényszervezőknek. Öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy részesei lehettünk a 7. Polgár Judit Világsakkfesztiválnak! Köszönjük szépen a lehetőséget!” Bogdán Mária Eszter, Nagybajom 1-es csoport

„A Világsakkfesztiválon Polgár Judit kísérőjeként kellett helytállnom. Meglepően pörgős, de kellemes feladatkör volt. A fesztivál legszebb pillanatai azok voltak, mikor egyik programról a másikra kísértem, s mikor megjelent, a gyerekek, vendégek szemei felcsillantak és körbe csodálták őt. Rengeteg tapasztalatot, élményt szereztem, és remélem, hogy a szervezők is meg voltak elégedve a munkámmal.” Gázsik László, Nagybajom 1-es csoport

 

Az eseményről készült fotók a Galériában megtekinthetők.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…