Erasmus Program végén…

Szabó Gergely vagyok, a Pécs 1-es csoport tagja. A 2017-18-as tanévet a European University of Madrid hallgatójaként tölthettem. Most eljött az idő viszont, hogy elbúcsúzzak Madridtól, hiszen az iskolának vége és én is hazatérek hamarosan. Az itt eltöltött idő nagyon tanulságos volt számomra, közelről láthattam, hogyan telnek a hétköznapok Spanyolországban. Az egyetemen nagyszerű tanárok segítettek abban, hogy a lehető legtöbbet tanulhassak a nemzetközi gazdálkodás világáról. Szeptember óta a spanyol tudásom is rengeteget fejlődött. Az első hónapokban még megszólalni sem mertem, most már a hétköznapi beszélgetések akadály nélkül mennek. Továbbá lehetőségem volt utazni is Spanyolországon belül, illetve a szomszédos országokban. Ezen utak során tovább nőtt a kíváncsiságom az új dolgok megismerése után. Nagyon szerencsésnek magam, hogy az Erasmus program segítségével külföldön tanulhattam. A nyári szünet után már csak a gyakorlat lesz hátra az alapképzésemből, ami egy újabb kihívás lesz.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Első Projektnapunk Szegeden

2026. október 10-én tartottuk idei első projektfoglalkozásunkat a Közösségi Házban. Érkezésünk és…

Emlékezés színekben és formákban – Hommage a Szabó Lívia

2026.október 13-án a Csányi Alapítvány Déryné 6 Galériában nyílt meg a Hommage…

Búcsú – vegyipari gépészmérnök lettem

14 év. Ennyi idő telt el a beválogatásom óta. Leírni is egészen…

Vacsoraest Budapesten

Október 12-én ismét összegyűltek a budapesti egyetemisták a Budapest Music Center Opus…

Konferencián a kiállításunk

Mint arról júniusban hírt adtunk, a szentesi középiskolás támogatottak segítségével a csongrádi…

Beszélgetések hete Kaposváron

Ha az elmúlt hétre keresnék jelzőt a „beszélgetés” szó mindenképpen eszünkbe juthatna,…

Egy év a Balatonon – filmünk a FEDOK-2026 fesztiválon

Egy igazán tartalmas, élményekkel teli napot töltött együtt a kaposvári közösségi ház…

Kerekasztalbeszélgetés a KultúrKikötőben

Október 8-án egy nem mindennapi eseményre kaptunk meghívást a KultúrKikötőbe. Baráth Gábor…

Pályaválasztási Projekt Szegeden

Pályaválasztási projektünk e hét szombati napján továbbtanulásunk, jövőnk szempontjából egy nagyon hasznos…

Darts matek és informatikaóra a Pécsi Közösségi Házban

A Pécsi Közösségi Ház 2-es csoportjának gyermekei izgalmas és élményekben gazdag hétvégét…