Értékkutatók hétvégéje Kaposváron

„Értékkutató projektünk szombati állomása egy somogyi kisfalu külterületére vitt minket, Kaposvár 2-es csoportjának apraját-nagyját, testvéreket, szülőket, együtt.  Nem is volt kérdés számunkra, hogy ha már egyszer Göllében járunk a falu híres szülöttjének  – a Bogáncs, Kele, Tüskevár szerzőjének Fekete Istvánnak – sírjára tiszteletünk jeléül egy közösen meggyújtott mécsest teszünk.

Innen, Gölléből indult a szokottnál rövidebb túránk, hiszen a késő őszi napok rövidek. Különös kincsre bukkantunk a falu határától négy kilométernyi távolságra.  A terep nem igazán volt barátságos, most nem a napsütés volt kísérőnk, ellenben helyenként sártenger tette próbára kreativitásunkat. De nem adtuk fel! A szántóföldön külön kis szigetként állt egy facsoport, abban bújik meg az uzdpusztai romkápolna. Magáról az egykor itt állt településről, Uzdpusztáról kevés tényadat maradt fent. Az első írásos emlékek a 14. századból valók, és egészen a 19. századig éltek itt emberek. A 18. századi plébánia templom a település éke lehetett. Mint annyi kis település, Uzdpuszta is lassan vált az enyészeté, mára csak romjaiban áll az imák helye, a konokul ellenálló falak és oromzat hirdeti csak a szebb időket. Nagyon fura érzés volt ott barangolni, kicsit titokzatos, kicsit szomorkás, mégis nagyon szépnek láttuk.

Természetesen geoláda kutatásunk most is eredménnyel járt, hamar megtaláltuk a kis ládikát, és névjegyünkkel jeleztünk az utánunk érkezőknek, itt jártunk, tetszett, amit láttunk.

Szinte mindannyian megfogalmaztuk, hogy a műemlékként számon tartott romkápolna méltó lenne arra, hogy jusson pénz a felújításra. Így is érzékelhető, milyen gyönyörű lehetett egykoron – sőt sokunknak most is az – de a restauráció után igazi gyöngyszem lehetne.” Antal Dominik, Gregor Dóra, Kaposvár 2-es csoport

„Egy olyan helyen kirándultunk ma, amelyet úgy fogalmaztak meg, hogy „Ez az a hely, ahová véletlenül nem keveredik oda az ember.” Autóval nem igazán közelíthető meg, hisz termőföldek, szántások között vezet az út az eldugott, fákkal körbenőtt kápolnához. Egy esős hét után mentünk. Sár, pocsolya, csúszós út, árokugrás, dagonya, nehéz bakancs, szúrós ágak, kukoricás, rengeteg nevetés (saját kínunkon elsősorban). Vadregényes út vezetett oda-vissza, de az élmény mindent kárpótolt. A neogótikus stílusban épült kis kápolna valaha nemcsak az imádkozás helyszíne volt, hanem a Chernel család elhunyt tagjait a kápolna alatti sírhelyre temették. Sajnos azonban, hiába eldugott, feltörték és tönkretették a kriptát.
Mindezek nyomai jól láthatóak, sőt a föld alatti üreg kongó hangja jelzi, hogy valóban sírhely van a mélyben. Kellemes napunk volt, tartalmas és frissítő túrában vettünk részt.” Antalné Szabó Szilvia, szülő

„Somogyiként mindannyian tudjuk, hogy Gölle szülötte Fekete István író. Azt azonban kevesen tudják, hogy milyen művészeti történelmi kincseket rejt ez a kis, csöndes település. A túra nagyon jó alkalom volt arra, hogy friss őszi levegőt szívjunk, hogy kizökkenjünk a hétköznapokból. Jókat beszélgettünk, sokat nevettünk, a hangulatra senkinek nem lehet panasza. Várjuk a következő alkalmat.” Nagy Andrea, szülő

Túraklubunkat legközelebb „Mikulás napi barangolással” folytatjuk, amelyről majd szívesen osztjuk meg tapasztalatainkat az olvasókkal. A kirándulásunk képei fotógalériában láthatók.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…