Február – Idegen nyelvi projekt

Jászberény – Német projekt

Kedden meglepődtünk a terembe lépve, mert az hittük, hogy új némettanárunk van – de Mariann néni volt az, csak jelmezbe öltözve J Akkor már sejtettük, hogy a mai foglalkozásunk témája – az ünnepek témakörön belül – a farsang lesz. Miután mi is jelmezbe öltöztünk, körbe vonultunk és táncoltunk a teremben, mint ilyenkor a német karneválokon is szokás. A feladatlapok közül a szókereső verseny tetszett a legjobban. Interneten kerestünk választ azokra a kérdésekre, amelyek a németországi farsangi hagyományokra vonatkoztak. Meglepődtünk, hogy mennyi elnevezése van a farsangnak, és azt is megtudtuk, hogy Németországban az „ötödik évszak”, vagyis a farsang hivatalosan november 11-én 11:11-kor veszi kezdetét. A második órán mindenki készített magának farsangi álarcot. És természetesen nem farsang a farsang „Krapfen”, azaz farsangi fánk nélkül, amit mi is jó étvággyal fogyasztottunk el. Horváth Ferenc és Darabont Zalán, Jászság 3-as csoport

Jászberény – Angol projekt

Nagy örömben és vidámságban volt részünk, mivel Valentin nap alkalmából üdvözlő kártyákat csináltunk és rímeket faragtunk angolul az angol projektfoglalkozáson. Sok érdekesség mellett megtudtuk, hogy ez a neves nap honnan ered. Mik az angol szokások és hagyományok ilyenkor. A vidám szójátékot követően farsangi fánkot ettünk! Oláh András, Jászság 3-as csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…