Új lapon nyílik meg

Fehértavi darvadozás

A szegedi csányisok a mai nap (november 16.) folytatták a Fehértavi darvadozást.

Mindhárom csoport együtt indult a Közösségi Házból a pár kilométerrel lévő szatymazi Postakocsi csárdához. Megérkezés után különböző programokon vettünk részt, amelyek több helyszínen zajlottak.

Egyik csoport a madárgyűrűzéssel indított. A gyűrűzés során sok új madárfajjal ismerkedhettek meg. A hálóba akadt kék cinege, nádi sármány, ökörszem és függőcinege. A szakmai vezetők lehetőséget adtak arra, hogy a madarakat a gyerekek engedhették el.

Két csoportnak lehetősége volt lovas kocsival kimenni a Berckz Péter kilátóhoz a Fehér-tó mellé, ahol távcsövekkel, objektívekkel kémlelhették a darvaktól hemzsegő eget.

Miután mindhárom csoport visszatért a csárdához, megtekintettük a fotó és rajzkiállítást. Ugyanezen a helyszínen a darvak életével és vonulásával kapcsolatos totó, ügyességi és ismeretterjesztő kreatív játékokon vettek részt.

Akinek kedve volt, papírsárkányt is készített, vagy megkóstolhatta a szeged környéki méhészek termékeit. Gyönyörű őszi napsütéses időnk volt, így mindenki a friss levegőn feltöltődhetett a délutáni fejlesztőórákra.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Bútoradományok érkeztek

Az utóbbi időben több alkalommal is érkezett bútor- és háztartási kisgép felajánlás…

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…