Felejthetetlen

November 19-en különleges élményben volt részünk.

Erika néni jóvoltából megnézhettük a Pillangókisasszonyt, Puccini egyik legtöbbet játszott operáját. Magával ragadott bennünket a varázslatos zene, az énekhang, a darab mondanivalója, a látvány és maga az Operaház.

„Ezen az estén ha nem is Pillangókisasszonynak, de úri kisasszonyoknak érezhettünk magunkat az Operaház páholyában. Nemcsak az előadás, hanem az Operaház épülete is lenyűgözött bennünket. Korábban már láttunk hasonló témájú darabot, a Miss Saigont, de számomra ez sokkal érzékibben dolgozta fel a mű alapkonfliktusát. Megragadott és elnyerte a tetszésemet ez a nagyszerű opera.” Viki

„Gondolatainkba merülve értünk haza a darab megrázó befejezését követően. Különös élmény volt maga az Operaház látványa, csodálatos díszlet fogadott minket kívülről és belülről is. Színházba is nagyon szeretünk járni, de ez egy teljesen más élmény volt, mint amit eddig megszokhattunk. Ez egy olyan történet, ami nyomot hagy az emberben, és jó lett volna még beszélgetni róla, de sajnos nem volt időnk erre. A nyáron Londonban már megnéztük ezt a darabot musicalként, a Miss Saigont. Annak ellenére, hogy tudtuk mi fog történni, végig lekötött minket az előadás. Hatalmas élmény volt mindannyiunk számára ez az este.” Niki, Petra

Erika néni, köszönjük szépen, hogy gondolt ránk és megajándékozott vele!
Kovács Viktória, BME I. évf. hallgató – Jászberény 2
Balogh Nikoletta, KRE, I. évf. hallgató – Kaposvár 2
Kollárovics Petra, Corvinus Egyetem, I. évf. hallgató – Kaposvár 2
Hollósi – Simon Judit

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…