Eljött a búcsú ideje. Ennek ellenére nem vagyok szomorú, hiszen úgy térek haza, hogy szívemben mindenkit magammal viszek, lett egy második otthonom. Az itt élő emberek életem részévé váltak, annyi jót és szépet kaptam tőlük és bízom benne, hogy az én általam átadott tudást is tudjátok majd kamatoztatni
Néhány hónapja még csak terveztem hogy hat hetet töltök az AIESEC szervezet közvetítésével a GCPD program keretén belül valahol a nagyvilágban. Több tucat ajánlat átnézése után rátaláltam a legérdekesebb szervezetre, amit Csányi Alapítványnak hívtak. Ezt interjúk és kapcsolatfelvétel követett, majd 2013. január 1-n megérkeztem Magyarországra. Bár elviekben felkészültem az útra, de igazából soha sem tudhatod, hogy mi fog várni rád, ha végül megérkezel. Próbáltam bíztatni magam és magabiztos lenni, bár ez az út akkora változás volt az életemben, ami az első pillantásra kicsit megijesztett!
Mielőtt elkezdtem volna a tényleges munkát az Alapítvány Kaposvári Közösségi Házában két napot Budapesten töltöttem. Pontosan január 2-a volt, amikor Judittal találkoztam. Erre a napra emlékezni fogok, be kell valljam ekkor nyíltam meg teljes egészében az Alapítvány iránt, átérezve a felelősséget és a feladat fontosságát. Judit melegszívűsége és életvidámsága olyan megnyugtató volt, hogy ez a nyugalom és optimizmus rám is rám ragadt. Bemutatta az Alapítványt és beszélt azokról a csodálatos emberekről, akikkel a hétköznapjaimat fogom majd tölteni Kaposváron.
Január 3-án aztán Zsófi és Kitt az AIESEC-től feltettek a Kaposvárra induló vonatra. Itt találkoztam aztán Jucival, Sasával és Attilával. Ők hárman örökké a szívemben fognak élni. Annyira vendégszeretők voltak! Csodálatos érzés volt megtapasztalni! Átsegítettek a kezdeti nehézségeken és tudhattam, hogy ha kell ott van egy segítő kéz és a mosoly az arcukon. Megőrzöm emlékezetemben a Veletek töltött időt!
Január 5-én találkoztam először a gyerekekkel. Leültünk és bemutatkoztunk, és innentől napról napra még jobban éreztem magamat, hiszen a gyerekek olyan szeretettel voltak irántam, ahogy csak gyerekek képesek. Látogattam az angol óráikat, beszélgettünk, gyakoroltuk a nyelvet, társasoztunk, szabadidőben nagyokat hógolyóztunk, hóembert építettünk és rengeteget nevettünk együtt. Sőt az utolsó hét ajándékaként még az elsősegélynyújtásban is jártasságot szerezhettünk.
Szerencsés véletlen folytán találkoztam egy honfitársammal Kaposváron, jó volt barátokra lelni. Capoeira tanárként dolgozik itt, így Sasa csoportjával el is mentünk és részt vettünk egy alkalmon!
Az önkéntes szolgálatom lejárt, szívesen hosszabbítanám meg tartózkodásomat, de eljött a búcsú ideje. Ennek ellenére nem vagyok szomorú, hiszen úgy térek haza, hogy szívemben mindenkit magammal viszek. Az itt élő emberek életem részévé váltak, annyi jót és szépet kaptam tőlük és bízom benne, hogy az én általam átadott tudást is tudjátok majd kamatoztatni. Fantasztikus az a munka, amit az Alapítvány végez, különleges és egyedülálló. Nagy boldogsággal és büszkeséggel tölt el, hogy ennek én is részese lehettem. Bár nem lesz egyszerű, de a kapcsolatot tartani fogom veletek és lehetőségemhez mérten visszajövök még! Nézzétek meg a képeket a Galériában!
Köszönöm AIESEC, köszönöm Csányi Alapítvány!
Már várom, hogy újból itt lehessek, azaz viszlát hamarosan!
Fernanda, AIESEC önkéntes Brazíliából