Iskolalátogatás Szentesen

Végre közelről is megismerhettük „Horváth Mihályt”.

Lányom Kátai Alíz már évek óta kacérkodik a gondolattal, hogy színésznő szeretne lenni. Álmai megvalósításához a legjobb középiskolát kerestük. Választásunk a Szentes-i Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatára esett. Az iskolában november 12-én nyílt napot tartottak, ahová én, Alíz és mentorunk Piroska ellátogattunk. Láthattunk beszédtechnika órát, majd részt vettünk a végzősök színházi alapismeretek gyakorlati óráján. A végzős osztály tagja a jászberényi Major Anna is. Anna ellátott tanácsokkal és felajánlotta segítségét a felvételi felkészüléshez. A nyílt órák megtekintése után meghallgattuk Szurmik Zoltán tagozatvezető felvételi tájékoztatóját. Az iskolalátogatás során csupa jó benyomások értek, amelyek megerősítettek abban, hogy Alíznak ez a megfelelő iskola. Reméljük sikeres lesz majd a felvételije.

Izsó Katalin szülő

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…