Évzáró adventi ünnepség Kaposváron

Az alapítvány kaposvári diákjai, szülei, fejlesztői, önkéntesei és mentorai, mint minden évben, így idén is együtt készülnek az ünnepre, mely egyben az év zárása is.

Az idei programot a diákok karácsonyi játéka tette színesebbé, melyre már hetekkel korábban elkezdték a felkészülést. A műsor után egy közös beszélgetésre hívtuk a szülőket, ahol ők meséltek gyermekkoruk karácsonyáról. A családok most is házi készítésű süteményekkel kedveskedtek, finomabbnál finomabb édességek kerültek az asztalokra, melyekhez különleges teákat fogyaszthattak a jelenlevők. A teázás után sor került az ajándékcsomagok és a két meglepetés átadására is. A meglepetés az idei évben is az alapítvány 2014-es naptára, valamit a 2012-2013-as évkönyv volt.

Az idei karácsonyi családi nap is nagyon jó hangulatban telt. Köszönet a szülőknek és a gyerekeknek a sok finomságért, szeretetért, segítő munkáért, amit tőlük kaptunk.

Mi, az alapítvány kaposvári dolgozói megköszönjük a szülők, fejlesztők, önkénteseink egész éves munkáját és kívánunk mindenkinek nagyon békés ünnepeket és boldog új esztendőt.

(Bartal-Kovács Judit, Ágoston Attila)

„Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő kalácsból jusson az asztalra. Legyen sok ajándék, szívemből kívánom, s hogy gazdagon, örömökben teljen a karácsony!”

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…

Az első vacsoraest Szegeden

Szeptember 15-én, első alkalommal a szegedi egyetemisták is összegyűltek egy vacsoraestre, melynek…

Családi Nap és szülői értekezlet Kaposváron

2026. szeptember 12-én a kaposvári közösségi házban gyűlt össze a Kaposvár 3-as…