Ünnepi készülődés a Kaposvári Közösségi Házban

Az alapítvány kaposvári diákjai, szülei, fejlesztői, önkéntesei és mentorai mint minden évben, így idén is együtt készülnek az ünnepre, mely egyben az év zárása is.

Az idei programot a diákok karácsonyi játéka tette színesebbé, melyre már hetekkel korábban elkezdték a felkészülést. Fontos lépés volt ez a legkisebb diákok életében, hiszen nekik ez volt az első ilyen közös szereplésük, melyet azonban a nagyobb tanulók támogatásával gond nélkül, egy szép és igazán emlékezetes produkciót előadva sikerült megvalósítaniuk. A műsor után az idei évben is nagy érdeklődés övezte a karácsonyi kézműves sarkot, ahol kicsi és nagyok egyaránt szebbnél szebb adveni koszorúkat és  díszeket készítettek. A szülők az idei éveben is házi készítésű süteményekkel kedveskedtek, finomabbnál finomabb édességek kerültek az asztalokra, melyekhez különleges teákat fogyaszthattak a jelenlevők. A kötetlen beszélgetés után sor került az ajándékcsomagok és a két meglepetés átadására is. A meglepetés nem volt más, mit az alapítvány 2013-as naptára, valamit az első évkönyvünk, mely a 2011-2012-es évet foglalja össze.

Az idei karácsonyi családi nap is nagyon jó hangulatban telt. Köszönet a szülőknek és a gyerekeknek a sok finomságért, szeretetért, segítő munkáért, amit tőlük kaptunk.

Mi, az alapítvány kaposvári dolgozói megköszönjük a szülők, fejlesztők, önkénteseink egész éves munkáját és kívánunk mindenkinek nagyon békés ünnepeket és boldog új esztendőt.

(Vancsuráné Sárközi Angéla, Bartal-Kovács Judit, Ágoston Attila)

„Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő kalácsból jusson az asztalra. Legyen sok ajándék, szívemből kívánom, s hogy gazdagon, örömökben teljen a karácsony!”

 

karacsonykaposvar1

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…