Ketrecharc a Jászberényi Közösségi Házban

Kedden délután (11.28-án) a Közösségi Házban a J1 és a J4 csoportoknak egy különleges élményben volt része. A Láthatáron csoport, Ketrecharc osztálytermi színházi előadásán vettünk részt. Olyan szituációt játszottak el a színészek, amivel az iskolában mi is találkozhatunk, van olyan társunk, akivel már történt hasonló helyzet. Voltak nagyon megrendítő pillanatok, nagyon igazinak tűnt és nagyon átéltük a szereplők helyzetét. Provokálták egymást a balhéra, furcsa volt ezt így végig nézni, a nyugalomból milyen gyorsan verekedés lett a semmiségből milyen balhé lett.  Összeszedtük milyen bántásokkal találkozunk az iskolában, és azoknak mi lehet az oka? Mitől leszünk hirtelen idegesek, le tudunk -e állni, vagy tovább pörgünk?  Amikor konfliktusba keveredünk, azt hogyan oldhatjuk meg? Hogyan tudjuk elkerülni az erőszakot?  Az előadás nagyon tanulságos volt, és elgondolkodtató.  Jászság 1-es csoport

Ma egy nagyon izgalmas programon vehettünk részt. Egy interaktív osztálytermi előadást láthattunk az erőszakmentes kommunikációra vezetett rá bennünket.  Több játékot is hoztak a színészek, melyek egytől-egyig izgalmasak voltak. Sok mindent tanulhattunk, tapasztalhattunk ezalatt a 2 óra alatt. Nagyon tetszett mindenkinek, köszönjük lehetőséget. Domján Leticia Jászság 4-es csoport

A mai napon részt vehettünk egy interaktív előadáson a Közösségi Házunkban. A fő téma a konfliktusok kezelései voltak. Véleményem szerint, ez a téma egészen aktuális, korunkból kifolyólag, érintettek vagyunk benne szinte minden nap. Nagyon örülök, hogy ezen a programon részt vehettem és az én szemszögemből is gondolkodhattam a látottakon. Mindenkinek nagyon tetszett. Reméljük lesz még ilyen előadásunk. Kovács Zsolt-Jászság 4-es csoport

Köszönjük szépen ezt a különleges élményt!

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…