Kód a barátság megfejtéséhez

A Kóda két kislány/kamaszlány/nő ízig-vérig nőies, saját életünkben is ismerős élethelyzeteiről szól. Abszolút „csajos”, abszolút emberi, egyszerre szerethető, és kicsit „piszkálós”, kellőképpen provokatív. Mert előjönnek azok a döntéseink/ifjúkori „hülyeségeink”amelyekre nem vagyunk (annyira) büszkék. Vidám, komolyan, mégis szívhez szóló egyszerre. A zenei háttér, vagy előtér csodálatos.  Élmény volt. Nagy köszönettel tartozom azért, hogy gyermekeinkkel: a lányokkal együtt élhettem át ezt a remek előadást. Nehéz szót érteni a kamaszokkal, most mégis nagyon jóleső érzés volt anyaként, hogy olyan komoly dolgokról beszélgethetünk, mint barátság, hűség, megértés, kötelezettség, felelősség. Tettük ezt nagyon bensőséges beszélgetésben, amelyet ez a darab indított el. Árok-Vörös Ildikó, szülő

Egy igazán egyedi előadás volt. Csodáltam azt is, hogy egy ennyire mély darabot fiatal színésznők írták.  Meglepett, hogy a színészek ilyen profin játszanak hegedűn, az élőzene a kis játéktérben nagyon szívhez szóló volt. Sárközi Eszter

Színházban jártunk az elmúlt héten. Csak a csajokkal a csoportunkból. Meggyőződésem (mentorként, drámatanárként), hogy akárcsak az ifjúsági irodalomban, színházi előadások témáját tekintve is vannak külön a fiúkat és külön a lányokat jobban érdeklő vagy másképpen megszólító darabok. Ilyen volt a Kóda is, az Y csoport előadása a Csiky Gergely Színházban. A darab két ember összefonódó kapcsolatáról, barátságáról, kitartásról, elkötelezettségről, árulásról, cserbenhagyásról, megbocsátásról, becsületről és nem utolsó sorban a szeretet megtartásáról szól.  És persze nem csak a lányoknak tanulságos. Sárközi Angéla, mentor

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…