Atlétika, minden mennyiségben

Február a tavaszi atlétikai idényre való felkészülő versenyek jegyében telik Kovács Péter (Kaposvár 2.) életében.

Hétről hétre ér el egyre jobb eredményt, javítja folyamatosan meg egyéni csúcsait. Február 8-án a MASZ (Magyar Atlétikai Szövetség) meghívásos felnőtt versenyén már bizonyított, hogy helye van a felnőtt mezőnyben is. Az amúgy jó részidőt már a következő heti versenyen javította, amelyet edzőjével együtt örömmel könyveltek el: hisz bíztató javulás és formába lendülés a márciusi nagy évadnyitó versenyre. Bonyhádon megrendezett vetélkedőn február 12-én távolugrásban is sikerült a saját legjobb eddigi teljesítményen javítania, és megelégedéssel zárult a február 15-i fővárosi verseny is, ahol 200 méteres síkfutásban is tudott javítani.

A sport mellett Péter iskolai teljesítménye is hasonlóan eredményes, kitűnő tanulóként egy perc szabadideje sincs. Unatkozni sem. Sikeres versenyeket, további szép eredményeket kívánunk és várunk. Hajrá Péter!

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…

Gyakorlat teszi a mestert XIII.

Tizenharmadik alkalommal hirdette meg a Csányi Alapítvány és a Bonafarm cégcsoport a…

Dráma és személyiségfejlesztés

Az őszi szünet harmadik napja a Pécs 3-as és Pécs 1-es csoportban…

Rémisztően jó Halloween Nagybajomban

Tegnap délután igazi borzongató hangulat uralkodott a Csányi Alapítvány Nagybajomi Közösségi Házában.…