Középkori élmények – Családi Nap Bikalon

Középkori élmények – Családi Nap Bikalon

„A kaposvári  K4-es csoport részére Méri, a mentorunk a Bikali Élménybirtokra szervezett családi napot. Nem szeretnék a Birtoknak reklámot csinálni, nem tisztem. Arról szeretnék írni, hogy az Élménybirtok miként járult hozzá ahhoz, hogy csányis kis közösségünk tovább erősödjön.

Az érdeklődésünk alapján már jó előre választottunk kézműves foglalkozást. Gyerekek és szülők, hozzátartozók néha teljesen mást. Így hoztunk létre egy-egy csapatot. A nap végére kiderült, mennyire jó ötlet volt, hiszen gyermekeink kis barátaival, szülőtársakkal fedezhettük fel a „Mi a közös bennünk?” kérdésre a választ.

A csapatok a középkori projektünk keretében egész nap együtt oldottak meg feladatokat, vagy készültek fel a jövőbeni feladatok kivitelezésére, de erről később még úgyis beszámolunk….

Utaztunk az időben, egy röpke napra középkori úrhölgyek, íjászok, kézművesek lettünk. Készítettünk vásárfiát: mézeskalácsot, agyagedényeket. Megtanultunk nemezelni. Megfigyeltük a fafaragó mestert, az ügyesek még az ördöglakattal is megbirkóztak. Jártunk középkori szabászok műhelyében, ahol a nemes lovagok viselete, a korabeli úrhölgyek gyönyörű ruhái csábítottak bennünket arra, hogy jelmezbe bújva váljunk időutazóvá.

Aztán egy középkori ebéd után bebarangoltuk a Mesefalut, boszorkányok tanyáját, varázsfestők házát, kovácsok műhelyét, láttunk még „igazi” unikornist is… Játszottunk, nevettünk…. gyorsan repült az idő. A nap végén nemes lovagok tornáján izgulhatott mindenki.

Jutott idő a komoly beszélgetésekre is, tervezve a jövőt, látva, hogy gyermekeink mennyit nőttek, változtak egy év alatt.

Mikor ezeket a friss élményeket papírra vetettem, már hazafelé tartottunk. A buszon a gyermekzsivaj elcsitult, hallani a kellemes fáradtságuk csendjét.

És hogy megtaláltuk-e a választ a kérdésre?

Igen.

Mi a közös bennünk? Az, hogy „csányisok” vagyuk…

Köszönjük, Méri!” Nagy Andrea, szülő