Kulturális betekintő Szentesen

Az 1. csoport januári projektnapján -a héten aktuális „A magyar kultúra napja” alkalmából- tevékenységeink egy részének fókuszába a kultúra került. A reggeli álmosság elűzését ez alkalommal a drámafoglalkozás segítette. A még kissé álmos csapatnak kihívást jelentett némelyik feladat, például a csak korlátozott instrukciókkal történő képreprodukció. A tevékenységek nemcsak az egymásra való összpontosításról szóltak, hanem rávilágítottak saját érzékeink, tapasztalásaink forrásaira is, megtudtuk, milyen nehéz is lehet, ha ezek közül valamelyik nem áll rendelkezésre.

A délelőtt további részét a Városi Könyvtárban töltöttük, ahol Vágvölgyi Zoltán informálta a fiatalokat a könyvtár informatikai keresőrendszeréről és a szentesi e-könyvtárról. A magyar kultúra mikrokörnyezetünkre vonatkozó szeleteibe kaptunk betekintést: városunk meghatározó helyi hungarikumait vettük sorra, hiszen ezek alkotják azt a sajátos kulturális örökséget, amely összességében kapcsol minket szülőföldünkhöz. Az előadás és a rendszerről szóló tájékoztatás után négy helyi hungarikumot választottunk ki, amelyekről az e-könyvtár használata segítségével próbáltak minél több információt összegyűjteni a fiatalok. A feladat végeztével megismertették egymással, mit tanultak a szentesi paprikáról, csíramáléról, a Széchenyi-ligetről és a szentesi téglákról.

Visszatérve a közösségi házba, ebéd után barkácsolós feladattal szakítottuk meg kulturális kalandozásunkat és házunk új ülőbútorait raktuk össze. A csavarozásban a lányok is ügyesnek bizonyultak, az alkaltrészekből hamar székeket varázsolt a társaság.

A nap lezárásaként a magyar kultúra egy másik szeletéből kaptak ízelítőt a csoport tagjai. Kékegyi Dorottya etnográfus, önkéntes a Kárpát-medence népviseleteiből nyújtott ízelítőt, számos öltözetet bemutatva. S mivel kultúránknak ugyanígy része a néptánc is -sőt, a csárdás táncot az UNESCO a szellemi kulturális örökség részévé nyilvánította- néhány alaplépés elsajátítása is megtörtént, amelyet azok is meglepő ügyességgel teljesítettek, akik korábban még sosem táncoltak. Összességében egy színes, sokoldalú és információgazdag napot töltöttünk együtt.

Kovács Sándor, mentor

Galéria

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…