Magyarország – Andorra labdarúgó mérkőzés

A magyar válogatott fölényes, 4 gólos győzelmet aratott hazai pályán Andorra fölött.

Vasárnap este (november 14.) a szegedi és mohácsi csoportok szerencsés diákjai részesei lehettek a Magyar Válogatott idei utolsó hazai vb-selejtező meccsének. A helyszín a Groupama Aréna volt. A szinte teltházas stadionban elképesztő hangulat volt. Az első fél óra gól nélkül telt el, de ezután Gera majd Lang is betalált még az első félidőben. Mindkét gólnál szinte felrobbant a stadion, mindenki felugrott a helyéről.

Szerencsére a második félidőben is láthattunk két szép gólt Gyurcsó és Szalai révén. Ez a győzelem elvárható volt focistáinktól, de  a meccs elejétől a végéig küzdöttek, hajtottak és így az egész Aréna állva tapsolta meg őket a meccs lefújását követően. Ez mindannyiunknak felejthetetlen este volt. Főleg azok részére, akik először látogathattak el Budapestre az Alapítvány jóvoltából. Hálásak vagyunk a jegyekért és nagyon köszönjük!

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Továbbtanulási tájékoztató Jászberényben

A továbbtanulás minden nyolcadikos életében fontos mérföldkő, ehhez érkeztek el a Jászberény…

Első Projektnapunk Szegeden

2026. október 10-én tartottuk idei első projektfoglalkozásunkat a Közösségi Házban. Érkezésünk és…

Emlékezés színekben és formákban – Hommage a Szabó Lívia

2026.október 13-án a Csányi Alapítvány Déryné 6 Galériában nyílt meg a Hommage…

Búcsú – vegyipari gépészmérnök lettem

14 év. Ennyi idő telt el a beválogatásom óta. Leírni is egészen…

Vacsoraest Budapesten

Október 12-én ismét összegyűltek a budapesti egyetemisták a Budapest Music Center Opus…

Konferencián a kiállításunk

Mint arról júniusban hírt adtunk, a szentesi középiskolás támogatottak segítségével a csongrádi…

Beszélgetések hete Kaposváron

Ha az elmúlt hétre keresnék jelzőt a „beszélgetés” szó mindenképpen eszünkbe juthatna,…

Egy év a Balatonon – filmünk a FEDOK-2026 fesztiválon

Egy igazán tartalmas, élményekkel teli napot töltött együtt a kaposvári közösségi ház…

Kerekasztalbeszélgetés a KultúrKikötőben

Október 8-án egy nem mindennapi eseményre kaptunk meghívást a KultúrKikötőbe. Baráth Gábor…

Pályaválasztási Projekt Szegeden

Pályaválasztási projektünk e hét szombati napján továbbtanulásunk, jövőnk szempontjából egy nagyon hasznos…