Új lapon nyílik meg

Maros menti móka

A mai napon, május 7-én, reggel 9-kor gyülekeztünk a Közösségi Házban. Elkészítettük a szendvicseinket, majd megírtuk az OTP Fáy András Alapítvány pályázatát, hiszen idén nyáron az egyik táborunk Balatonszemesen a pénzügyi ismeretekről fog szólni. A teszteken és szókeresőn túl két fogalmazást is írtunk, melynek egyike egy mese volt, megadott szavak felhasználásával. Némelyikünknek kihívást jelentett olyan történetet írni, melyben szerepel a „gyémánt” és az „ATM” szó is. Utána útnak indultunk és felkerekedtünk a Makói Kalandparkba. Itt rengeteg izgalmas program tárult elénk például: kötélpálya és kerékpárpálya a Maros felett, felnőtt szintű akadálypálya és óriás trambulin. Kiválasztottuk, ki, mit szeretne csinálni, majd leküzdöttük a választott akadályokat. Az ebéd után a terv szerint a lombkorona sétányon keresztül csodáltuk volna meg az erdőt, de a csoport megszavazott egy réti pihenőt melyet focizással, tollas labdázással és beszélgetéssel töltöttünk. Úgy érzem ez a kirándulás is közelebb hozta a csoport tagjait egymáshoz és a természethez.

Laurinyecz Márkó – Sz3-as csoport

További képeket a galériában talál.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Bútoradományok érkeztek

Az utóbbi időben több alkalommal is érkezett bútor- és háztartási kisgép felajánlás…

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…