Megszereztem a harmadik diplomámat

Sikeresen megszereztem a harmadik diplomámat. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán elvégzett jeles minősítésű germanisztika, német alapszakos bölcsész, valamint a jó minősítésű okleveles német nyelv, irodalom és kultúra mester szakos bölcsész diplomáim mellé egy magna cum laude fokozatú amerikai diplomát is kézhez vehettem kommunikáció szakon újságírás és új média minorral a McDaniel College budapesti kampuszán 2022 május 20-án.

A Csányi Alapítvány felsőfokú tanulmányaim elején, 2016-ban ajánlotta fel számomra, hogy elnöki keretes támogatott lehetek, majd 2019-ben teljes körű támogatottá válhattam, így a Nagybajom 1-es csoport tagja lettem – ez leírhatatlan hálával és büszkeséggel tölt el. Az Alapítvány nem csak szociális segítséget és tanulmányi ösztöndíjat nyújtott számomra, hanem lehetőséget biztosított arra is, hogy karrieremet megrendíthetetlen alapokra építhessem. Biztosan állíthatom, hogy életem egyik legmeghatározóbb tapasztalata az, hogy egyszerre végezhettem a mesterképzésemet és tanulhattam egy amerikai felsőoktatási intézményben. Továbbá önkéntes munkáim során nem csak én segíthettem a gyerekek fejlődését és a mentorok munkáját, de magam is sok területen fejlődhettem.

Ez úton is szeretném kifejezni szívből jövő köszönetemet mindenkinek, aki abban támogatott, hogy három diplomát szerezhessek. Hálával tartozom mind az Alapítványnak és különösképpen a mentoromnak, Némethné Bunovácz Szilviának, mind a szüleimnek, a páromnak és az ő családjának, valamint a barátaimnak is azért, hogy mindvégig mellettem álltak.

Bogdán Mária Eszter

Nagybajom 1-es csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…