Megtaláltam

„Tavasz óta váratlan fordulat történt az életemben, olyan, amire nem is számítottam: elkezdtem dolgozni egy TV2-es magazinműsor stábjában „Az Építkezőkben”. A vasárnap délelőtti magazinműsor rólunk szól, a mi építkezéseinkről, a mi álmainkról, a vágyainkról. A színvonalas műsor szigorúan szakmai. A megszólaltatott szakértők mind nagyon nagy tekintéllyel bírnak a szakmában.

A mentorom, Nagy Ildikó ajánlott be engem ebbe a produkcióba, tudván azt, hogy én filmezéssel szeretnék foglalkozni a jövőben.  A McDaniel College Budapest másodéves hallgatójaként érdekel a mozi és a TV világa. Ebbe kapok most betekintést a Csányi Alapítványnak köszönhetően. Eleinte, mint gyakornok dolgoztam a forgatásokon, feladatkörömbe tartozott a csapó kezelése és a terep előkészítése a forgatás megkezdésére. Az idei évben örömmel mondhatom, hogy szintet léptem: előléptettek segédszerkesztővé. Új feladatkörömben hozzám tartozik az elővágás folyamatát, vagyis a scriptelést és az írói folyamatokba is besegíthetek majd a második évadtól.

Összességében nagyon jó helyen vagyok, olyan helyen, ahol el tudom képzelni a jövőmet. Köszönöm szépen a Csányi Alapítványnak a támogatást és az iránymutatást, így biztos révbe jutok.” Vig Dávid, McDaniel College Budapest másodéves hallgató, Jász 3-as csoport

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…

Az első vacsoraest Szegeden

Szeptember 15-én, első alkalommal a szegedi egyetemisták is összegyűltek egy vacsoraestre, melynek…

Családi Nap és szülői értekezlet Kaposváron

2026. szeptember 12-én a kaposvári közösségi házban gyűlt össze a Kaposvár 3-as…