Mérnök lettem

Július 7.-e nagy nap volt számomra, mivel végre kézhez kaptam Szolnokon a diplomámat, mint Gazdasági-és Vidékfejlesztési Agrármérnök.

Többek közt azért esett a választásom erre a szakra, mert vidéken nőttem fel, így a természet mindig is különleges helyet foglalt el a szívemben. Kisgyermekkorom óta imádtam a természetben tölteni az időt és felfedezni a különböző növényeket és rovarokat, így ez a specializáció kezdettől fognak érdekesnek hangzott számomra. Az egyetem első nyílt napja után azonnal tudtam, hogy itt szeretném folytatni a tanulmányaimat. Szolnok viszonylag közel van a szülővárosomhoz, hogy kollégiumi diák létem ellenére nem okozott gondot, hogy gyakran meglátogassam a családomat anélkül, hogy hosszú órákat kellene utaznom. Az intézmény különlegességéhez tartozik, hogy olyan volt, mint egy nagy család. Mindenki kedves, barátságos és rendkívül segítőkész volt, ami csak erősítette a köteléket. Itt töltött tanulmányaim alatt mindig igyekeztem, hogy maximálisan kihasználva a lehetőségeimet lekössem magam azzal, hogy lehetőség szerint egyszerre több dologgal is foglalkozzak. Az óráimon való részvételen kívül kezdettől fogva oszlopos tagja voltam a Hallgatói Önkormányzatnak, ahol az utolsó évben én töltöttem be a gazdasági vezető tisztséget.

A diplomaosztó ünnepség gyönyörű és felejthetetlen esemény volt számomra és természetesen a családom számára is. A legjobb pillanat az volt számomra, amikor édesanyámék megtudták, hogy én mondom a végzős hallgatók búcsúbeszédjét. A diplomaosztót megelőzően életem leghosszabb 2 hete volt, ami alatt titokban tartottam, hogy engem kértek fel a beszéd megtartására. A pillanat, amikor először kezembe vettem a diplomámat nagyon megható volt, viszont emellett még két díjat is kaptam. Az egyik egy rektori elismerés a kiemelkedő tanulmányi eredményeimért, a másik pedig az intézményünkben már hagyománnyá vált HH díj, amit mindig a közösségi életben legaktívabb hallgatónak ítélnek oda.

Mindent összefoglalva ezek az évek csodálatosak voltak és sosem fogom elfelejteni az itt töltött időt. További terveim közt szerepel, hogy ősztől Budapesten folytatom tanulmányaimat Növényorvosi mesterképzés keretében. Jelenleg éppen a felvételi eredményeimért izgulunk, mivel a szak népszerűsége miatt elég nehéz a bejutás, de reméljük a legjobbakat. :)

Szeretném megköszönni a Csányi Alapítványnak az elmúlt évek támogatását, szavakkal nem tudom kifejezni mennyire hálás vagyok.

Cserna Vivien, Jászság 1 csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…