Nemezelős hétvége Jászberényben

Január utolsó hétvégéjén az Össz-művészeti Tábor előválogatójaként került megrendezésre a nemezelő műhely Jászberényben. A két nap során a vidám hangulatot komoly munka kísérte. A tapasztaltabb alkotók mellett voltak, akik először próbálták ki ezt a nem egyszerű technikát. A gyerekek munkáit Molnár Jaqueline illusztrátor alkotásai ihlették, ahol a természet színei és formái jelennek meg. A hosszadalmas művelet utolsó szakasza a tömörítés még hátra van, amit a jászberényi diákok a következő héten fejeznek majd be. Kismentorok és csoporttársak segítségével folyt a műhelyfoglalkozás, amit nagyon köszönünk ezúttal is nekik! Az alkotó gyerekek kitartó, lelkes munkájának köszönhetően szép munkák születtek! Nagy Ildikó műhelyvezető

Első nap elkészítettük a másnapi nemez gyúrásra az eszközöket, majd megterveztük az alkotásainkat. Este közösen megfőztük a vacsorát, spagetti carbonarét, ami nagyon finomra sikerült. Ezt követően activity party-t is rendeztünk, ahol sokat nevettünk, majd beszélgettünk. Másnap egész nap nemezeltünk, élveztük egymás társaságát és meggyúrtuk a nemez képet. Egy fárasztó, de élményekkel teli két napon vagyunk túl. Kis Evelin Éva, Jászság 3-es csoport

A két nap mind csapatépítés, mind pedig a nemezkészítés fortélyainak elsajátítása szempontjából hasznos és érdekes volt. Igazi bulihangulat mellett kreatívkodtunk a színes gyapjúdarabokkal. A jászberényi Közösségi Ház víz projektjével kapcsolatos képeket alkothattunk. A sok türelem és kitartás meghozta gyümölcsét, szombat délután minden nemezelő a már kész képében gyönyörködhetett. Füle Viktória, Jászság 2-es csoport

Nem gondoltam, hogy ilyen sokáig tart és ilyen jól sikerül! Először nagyon szkeptikus voltam, mert most nemezeltem először, de olyan képeket láttam magam előtt, hogy rögtön megváltozott a véleményem. A legnehezebb rész a sablon készítése és a szegélyvonalak felhajtása volt. Ugyan a tömörítés még hátra van, de látom, hogy érdemes ezzel dolgozni! Oláh András Mihály, Jászság 3-as csoport

Hirtelen csöppentem bele az egész nemezeléses napba, de nem bántam meg. Én nem készítettem saját képet, de pont emiatt tudtam mindenkinek belesegíteni a saját munkájába. Nagyon jó érzés volt nézni a jókedvű munkát. Vig Dávid, Jászság 3-as csoport

További képek a galériában megtekinthetők!

A IV.össz-művészeti alkotóhét a Magyar Energetikai és Közmű- Szabályozási Hivatal támogatásával valósult meg.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…